Mit keres a nőben egy férfi? – A csillagjegye alapján

Neked milyen a nőideálod? Nehezen tudnád megmondani, ugye? A férfiak ízlése, már, ami a nőket illeti nehezen behatárolható, sok mindentől függ, hogy épp miért vonzódnak valakihez. Gondoltad volna, hogy a születésünk időpontja, vagyis az, hogy milyen csillagjegyben születtünk, befolyásolja a párválasztásunkat?

A Bak férfi – Intelligens, magabiztos nőt akar

A Bak férfi figyelmét legtöbbször egy olyan nő kelti fel, akiről már messziről látszik, hogy okos, elegánsnak és magabiztosnak tűnik. Ha Bak vagy, akkor azok a nők tetszenek neked, akik pontosan tisztában vannak azzal, hogy mi az életben a feladatuk, mik a lehetőségeik. Elég gyakori az is, hogy a Bak lenyűgözőnek talál egy nála idősebb, sikeresebb nőt. Fontos számára a jellem egyenessége, a stílus, a kreativitás és a tájékozottság is. Alapfeltétel az intelligencia, ennek hiányát nem tudja tolerálni. A szexben is azt a nőt keresi, aki fel meri vállalni önmagát, szereti a testét, és pontosan tudja, hogy mi kell neki az ágyban.

A Vízöntő férfi – Különleges nőre vágyik

Ha a csillagjegyed Vízöntő, valószínűleg már észrevetted, hogy az egyedi nők után fordulsz meg az utcán, a különlegességet keresed. Téged lenyűgöz, ha valaki szokatlan, kreatív, egyedi látásmóddal rendelkezik. Azzal azonban a Vízöntő férfi nagyon vigyáz, hogy a szeretett nőben ne alakuljon ki terhes ragaszkodás, mert azt viszont nehezen viseli. A szexualitásban sem kedveli a rutinszerűt, ott is a különlegest keresi. Szereti a szerepjátékokat, ezért olyan nőt keres, akivel játszhat egy kicsit.

A Halak férfi – A nőies nő az ideálja

A kedvesség, a báj, a nőiesség olyan tulajdonságok, amelyeket a Halak férfi kifejezetten keres egy nőben. Az is vonzza őt, ha egy nő „rászorul” a férfira, kissé bizonytalan, esetleg enyhén önbizalomhiányos. Ha Halak a csillagjegyed, bizonyára tetszik neked, ha egy nő kislányosan ellágyul, ha cuki kisbabát vagy állatot lát, vagy ha sír egy film utolsó jelenetén. Ha a nő harsány, magabiztos, attól a Halak menekülni fog. Az ágyban is azokat a nőies nőket szereti, akik sodródnak az árral, hagyják, hogy ő, a férfi szeresse őket.

A Kos férfi – A sportos, csinos nő az álma

Ha Kos jegyű vagy, bizonyára a gyengéid azok a nők, akik őszinték, határozott jelleműek, ugyanakkor közvetlenek, empatikusak. Tetszik a kicsit fiús alkat, és fontos, hogy sportos, csinos legyen a választottad. A Kos férfi nem szereti azonban azokat a nőket, akik túlaggódnak mindent, úgy gondoskodnak róla, mint egy anya. A szexben a független, magabiztos nőt keresi a Kos férfi. Szereti, ha a nő képes irányítani, ugyanakkor hagyja azt is, hogy ő férfi legyen.

A Bika férfi – A nőies, gondoskodó nő az álma

Ha Bika vagy, a legvonzóbbak számodra azok a nők, akiknek a klasszikus 90-60-90-es a méretük, vagyis homokóra alkatúak, eszméletlenül nőiesek, csinosak. A Bika férfi részéről elvárás, hogy a nő valódi női szerepet töltsön be a kapcsolatban, törődőnek, gondoskodónak kell lennie. Ugyanígy az ágyban is azt szereti a Bika férfi, ha a nő törődik vele, szereti és odaadóan viselkedik.

Az Ikrek férfi – Az eszes nőt várja

Levesz a lábadról, ha egy nő eszes, okos, szellemes? Bizonyára nem tudsz humor és játékosság nélkül élni. Ezt keresed a nőkben is! Az talán nem is olyan fontos számodra, hogy külsőleg milyen a választottad, mint az, hogy milyenek a gondolatai. Nem a klasszikus szépséget keresed, hanem az önállóság vonz minden tekintetben. Azonban a túl nyers határozottság inkább taszít. A szexualitásban egyszer szereted elengedni magad, rábízni mindent a szerelmedre, máskor pedig épp ellenkezőleg… Ikrek vagy, nem?

A Rák férfi – Finom stílus és báj, ezt keresi

A kecses nők ejtik rabul a Rák férfit. Ha ehhez a csillagjegyhez tartozol, biztos a gyengéd a stílus. Úgy érzed, hogy a stílusnak finomnak, nőiesnek kell lennie, mert ez határozza meg a nő személyiségét. Fontos számodra az is, hogy a választottad bájos legyen, szép vonásokkal rendelkezzen, ugyanakkor legyen ártatlan és törékeny is. A kapcsolatban szerinted a hűség elengedhetetlen, a megcsalást nem tudnád megbocsátani. A szexben is szereti a Rák, ha a partnere félénken visszahúzódó, ugyanakkor tudja, mi fán terem a jó szex.

Az Oroszlán férfi – A büszke nő az ideálja

Az Oroszlán férfi imádja, ha egy nő a középpontban van, minden szem rá szegeződik, és ezt élvezi is, büszke rá. Az Oroszlánnak tetszik a hiúság, és még az is, ha a nő lekezelő – egy bizonyos határig persze. Az Oroszlánnak fontos ugyanakkor az őszinteség, a magabiztosság és az is, ha a nő inkább távolságtartó másokkal. Az ágyban a nyitott, őszinte szexet keresi, és azt, ha a nő bevállalós.

A Szűz férfi – A mértékletességet és az egyszerűséget találja szépnek

A szépség relatív, nem mindenkinek ugyanaz tetszik… A Szűz férfi számára a szépség az egyszerűségben rejlik. Nem kedveli, ha egy nő túlságosan felhívja magára a figyelmet. Sem külsőleg, sem belsőleg nem fér bele a hivalkodás. A mértékletességben rejlő bájt tartja vonzónak. Azok a nők, akik intelligensek, jólelkűek, ugyanakkor önbizalomban sem szenvednek hiányt, megbolondítják a Szüzet. Az ágyban a Szűz férfi az összhangra törekszik, de hajlamos elveszni a rutinokban.

A Mérleg férfi – Az ízléses megjelenésű, érdeklődő nőre vágyik

A jó modorú, visszafogott nők vonzzák a Mérleg férfit. Külsőre ízléses megjelenésével vonhatja magára a figyelmet a nő, aki Mérleggel kezd. Az a nő, akinek nyers a modora, nem tudja, mit mikor és hogyan illik, taszítja a Mérleg férfit. Az ágyban sokszor tűnhet visszafogottnak a Mérleg, de csak arra vár, hogy a nő kicsit szeretgesse.

A Skorpió férfi – Az erős kisugárzású, titokzatos nő vonzza

A Skorpió egy uralkodó típusú nőre vágyik. Olyanra, aki érzéki, titokzatos, intelligens és nagyon erős a kisugárzása. Nem szeretik, ha a nő könnyen adja magát, azt vallják, hogy a nőért küzdeni, harcolni kell. Nem szeretik, ha a nő egyszerűen kiismerhető. Az ágyban is az kell neki, hogy a nő titokzatos maradjon, és lengje körül valami olyan erő, amit meg kell fejteni.

A Nyilas férfi – Vidámság, dinamizmus, ez kell neki

A Nyilasnak az a nő kell, akinek a személyisége nyitott vidám, dinamikus, a kisugárzása vidám. Fontos a Nyilasnak az is, hogy a nő karcsú, ápolt és természetes legyen. A Nyilas számára nagyon vonzó a nyílt jellem, ám a titokzatosság, az elvontság nem igazán jön be neki. A szexben is a játékosságot keresi, ezért nyitott partnerre van szüksége.

Ligeti Anna

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket