Monogámia hosszú távon? – 5 dolog, amitől valóban működik

Azt mondják, az, hogy egy emberrel éljünk életünk végéig, kivitelezhetetlen, szinte lehetetlen feladat. Azért mégis találni matuzsálemi korú párkapcsolatokat, amelyek láttán csak pislogunk, hogy vajon hogyan csinálják. Íme, a mi tippjeink, hogy a monogámia valóban működjön.

1. Legyetek elsők egymás listáján

A boldog monogámia egyik fontos pillére az, hogy minden körülmények között a párod az első a sorban, akire tekintettel vagy. Ő az, akit egy jó hírrel először felhívsz. Ha baj van, azt is neki mondod el először. Figyelsz arra, hogy mit mond, hogy érez, és fontosnak tartod, hogy ő boldog legyen. Ha nehézségekbe ütköztök, akadályok vannak előttetek, akkor egymás mellé állva küzditek le azokat. Jó, ha megemlékeztek a közös jeles napokról, romantikáztok egy keveset akár egy sima hétköznapon is. A lényeg sokszor a részletekben rejlik – ezt jól tudjátok.

2. Táplálni kell a szenvedélyt

Az egymás mellett élés nem párkapcsolat, ezt jó, ha tudod. A hosszú távú monogám kapcsolat csak úgy lehet boldog, ha a szenvedélyetek, a vágyatok egymás iránt fennmarad. Ezért azonban tenni kell! Az intim pillanatok meghatározzák egy pár tagjainak egymáshoz való viszonyát. Legyen hát ebből minél több. Ha az intimitás megszűnik, akkor a kapcsolatban nincs semmi, ami benne tartana titeket. Így már sokkal könnyebben történhet hűtlenség, még akkor is, ha alapból hűséges típusok vagytok.

3. Együtt AKARTOK maradni

Az "együtt megöregedni" dolog mindkettőtök számára elérendő célnak számít, nem pedig csak egy sztereotip kép az időskorról. Akkor jó, ha semmilyen akadályt nem látsz ennek megvalósulására, és ő is pont így gondolja. Meg sem fordul a fejedben (és persze az övében sem), hogy ne így legyen, vagy valaki mással éltek egyszer majd, vagy az, hogy megcsaljátok egymást. Az együttélést közös döntésnek értékelitek, és ki is tartotok amellett, hogy együtt maradtok – mert együtt akartok maradni.

4. A kapcsolatban ketten vagytok

Egyikőtök sem fontosabb a másiknál. Semmilyen emberi kapcsolatban nem szerencsés, ha valaki felülkerekedik és elnyomja a másikat. Egy szerelmi kapcsolatban pedig egyenesen tragédia. Ez lelkileg nagyon megterhelő annak, aki az alkalmazkodó fél. Ez hosszú távon nem működhet, és itt már nem a hűség megléte vagy nem léte a kérdés. fontos, hogy mindketten úgy érezzétek, ez a kapcsolat kettőtöké.

5. Mindig mindent megbeszéltek

Vannak párok, akik együtt élnek, de szinte semmit sem beszélnek meg egymással. Ez félig halál… a kapcsolat biztosan meghal. Ha túl tudtok lépni azon, hogy csak megkérdezitek egymástól, hogy milyen napotok volt, és mélyebb beszélgetéseket folytattok, akkor van közös jövőtök. Lényeges, hogy akár érzelmekről, szexről is tudjatok beszélni egymással, legyen fontos számotokra, mit gondol a másik.

Tarjáni Rita

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket