Igazi férfinak lenni annyi, mint sok húst enni és erős autóval járni? Ezt a sztereotíp hozzáállást szajkózzák a reklámok, és az egész, mint egy hatalmas kő, úgy nehezedik a férfiak vállára. Egy tanulmány szerint a férfiak 16%-kal több szén-dioxid kibocsátásáért felelősek, mint a nők. Ez pedig igencsak összefügg a társadalmi elvárások okozta stressz-szel.
Az elektromos autót a 19. században – amikor feltalálták – úgy könyvelték el, hogy az főleg az idősek és a gyengék járműve. Így vált ez női autóvá, ami tönkre is tette a szárnypróbálgatásait, hiszen akkoriban még a férfiak döntöttek a családban az autóvásárlásról. Mivel nem akartak olyan autót, ami nőies, nem is volt létjogosultsága a sokkal biztonságosabb, könnyebben vezethető elektromos járműveknek. A nőket ebben az időben még alkalmatlannak tartották az autóvezetésre, és ez a felfogás, valljuk be, nem sokat változott azóta sem, a vezetés a mai napig inkább férfias tevékenység. Nem csoda hát, hogy a benzinnel működő monstrumokat tartjuk férfiasnak, azokkal lehet megélni a dominanciát, az önállóságot, amely tulajdonságok nagyon fontosak a férfiaknak.
Mára azért már finomodott a határvonal, az elektromos autók sokkal erősebbek, menőbbek lettek, férfiak is egyre gyakrabban vásárolnak ilyen járműveket, mégis a benzines vezet még mindig.
Nem meglepő tény, hogy a nők sokkal inkább hajlandók arra, hogy gyalogoljanak, vagy tömegközlekedést vegyenek igénybe, így megmutatkozik egy nemek közötti különbség a károsanyag-kibocsátás terén is. Egy tanulmány szerint, amely a Journal for Industrial Ecology című folyóiratban jelent meg, a férfiak 16%-kal több károsanyag-kibocsátásért felelősek, mint a nők. Ez a tanulmány svéd férfiak és nők fogyasztási szokásait vizsgálta meg.
Ugyanígy megfigyelhető a nemek között egy markáns különbség a húsfogyasztásban is, ami szintén hozzátesz a fent említett károsanyag-kibocsátás különbségéhez. Ugye neked sem újdonság, amikor egy férfi (és sok nő is) azt hangoztatja, hogy az igazi férfi húsevő, nem nyúl, hogy zöldségeken éljen. Természetesen a reklámok ebben is a sztereotíp megítélést támogatják, ami azonban sok téves, helytelen információt hordoz magában, és téves képet ad át a növényi alapú étkezés tekintetében, nem beszélve a vegetáriánus férfiakról kialakított képről.
De vajon miért kényszerülnek a férfiak ezeket a mintákat követni? Miért várjuk el tőlük ezeket?
A kisgyermekek már az óvodáskorban megtanulják, milyen szabályok kapcsolódnak a nemekhez. Ekkor sajátítják el, milyen viselkedésformák társulnak a férfiakhoz és milyenek a nőkhöz. A folyamat korai indulása az oka annak, hogy a kialakult társítások a mindennapi élet részévé válnak, természetessé válnak.
Ám nem minden országban szocializálódnak ugyanúgy az emberek, óriási felfogásbéli különbségek vannak. Az USA-ban például a férfiassághoz társuló szabályok igen merevek. Az amerikai férfiak számára a férfiasság terén folyamatos bizonyításra van szükség. Más országokban nem veszik ezt ennyire komolyan, elég, ha csak korban átlépi valaki a felnőttkort. Természetesnek tűnik hát, hogy az USA az egy főre jutó hús- és kőolajfogyasztásban élen jár az egész világon.
Az elektromos járművek térhódítása a férfiak körében jól mutatja, hogy a nemi társításaink változnak, ami nagyon jó, hiszen ez a bolygónk számára is előnyös hatású lehet. Nem biztos, hogy a merev nemi szabályok követése hosszú távon eredményes társadalmat alkot. Ezek elhagyása sokkal nyitottabb perspektívát nyit. Azonban első körben az egyéneknek kell változniuk ahhoz, hogy a társadalom egésze megváltozzon. Az irány jó, csak rá kell lépni az útra.
Komáromi Csenge
Forrás:
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/jiec.13176
https://www.npr.org/2024/09/14/nx-s1-5003066/beef-climate-change-american-men-masculinity
https://psycnet.apa.org/record/2004-12676-006

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.