A társadalmunkban a férfiak sokkal könnyebben, elfogadottabban öregedhetnek, mint a nők. Nekik jól áll az őszes halánték, és még mindig vonzónak találjuk őket éretten is. A nőknek ezzel szemben fiatalnak kell maradniuk, ami számos problémát okozhat az önbizalom terén. Ennek ellenére a férfiak is félnek az öregedéstől, és sok-sok fura gondolatuk is van ezzel kapcsolatban.
„Elmondhatatlan dühöt érzek magamban, ha arra gondolok, hogy öregszem. Tudom, ezt inkább a nők szokták érezni, de bennem is ott van a gondolat. Főleg amiatt aggódom, hogy az ágyban nem tudok majd teljesíteni. Rémálmaimban a feleségem elhagy emiatt és egy fiatalabb férfinál keresi a gyönyört.”
Gergely nincs ezzel egyedül, a férfiakat szinte egész aktív életükben foglalkoztatja a teljesítőképességük. Nagyon félnek attól, hogy csütörtököt mondanak az ágyban.
„Szinte minden nappal egyre gyengébbnek érzem magam. A feleségem szerint ez az egész csak a fejemben létezik, hiszen a koromat meghazudtolva teszem a dolgom minden nap. Nem vigasztal, sajnos akkor is negatív gondolataim vannak.”
A férfiak számára a fizikai erőnlét majdnem olyan fontos, mint a szexuális teljesítőképesség. Egyikük sem tudja igazán elfogadni, hogy az idő múlásával erejük csökken. A testi gyengeséget rosszabbnak tartják, mint a halált.
„Ahogy öregedett az apám, úgy vettük rajta észre annak a jeleit, hogy hanyatlik az elméje. Félek attól, hogy én is elbutulok, ahogy idősödöm. Ez talán a legnagyobb félelmem.”
Sok férfi az egyszerű feledékenységet is borzalmasnak találja, és az időskor számlájára írja. Tény, hogy a férfiaknál gyakoribb a demencia kialakulása, ám a normális feledékenység ennek közelében sincs.
„Ahogy öregszem, egyre inkább azt érzem, a világ jól ellenne nélkülem is. Nem akarok senkinek a terhére lenni, nem akarok én lenni a megtűrt öregember a családban. Ha már nyugdíjas leszek, fogalmam sincs, mihez kezdek majd. Ez a gondolat gyötör folyamatosan.”
A férfiakat félelemmel tölti el, hogy haszontalanok lesznek, ahogy idősödnek. Úgy érzik, az életük csak nyűg lesz mások számára. Ha nincs a férfinak valami elfoglaltsága, ami boldoggá teszi, könnyen eshet depresszióba.
„A férfi egyik legfontosabb testrésze a prosztatája. Vigyázni kell rá, minden évben orvossal ellenőriztetni. Én nagyon gondosan ügyelek az egészségemre, de ennek ellenére is nagyon félek attól, hogy rákos leszek, vagy valami nehezen gyógyítható prosztataproblémám lesz.”
A férfiak nagy része számára még mindig tabu az urológiai vizsgálat. Tartanak magától a vizsgálattól, hiszen rengeteg tévhit tartja magát ezzel kapcsolatban.
Az „idősödő férfi” néven emlegetett jelenség, vagyis az aging male sokféle tünettel jár. A tesztoszteron szintje folyamatosan csökken, megváltozik a szexuális teljesítőképesség és a libidó is. Ezek mellett testi változásokon is átesnek a férfiak. Ezek így együtt sokukat szorongással töltik el, félnek az idő múlásától. Pedig nem kell félniük, hiszen mi, nők vonzónak találjuk az érett férfiakat. „A férfiak sem öregszenek másképp, mint a nők, csak nekik szabad.” Susan Sontagnak igaza volt, nem igaz?
Tarjáni Rita

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.