Ötven felett fiatalabb szerető – 4 nő mesélt

Ötven felett fiatalabb szerető

Rengeteg előítélet éri azokat a nőket, akik fiatalabb férfival osztják meg az ágyukat. Ha valakiről kiderül ilyesmi, a barátai elfordulhatnak tőle, megbélyegezhetik. Ám nem mindig történik ez így. Most 4 olvasónk mesélte el, hogy nekik – ötven feletti nőként – milyen tapasztalatuk volt fiatalabb szeretőjükkel.

„Komoly kapcsolatból mentem férjhez, csodálatos családi életet teremtettünk a férjemmel. Két gyermekünk született, volt egy kis házunk, szerettük egymást. Mindezt addig a végzetes napig, amikor a férjem autóbalesetben meghalt. A fiam ekkor volt 23 éves, a lányom pedig 20.” – meséli Éva. „Évekig csak őrlődtem a magány és a depresszió mezsgyéjén. Úgy éreztem, az élet elvett tőlem mindent. A gyerekeim már elköltöztek ugyan otthonról, de sokat voltak velem. Ennek ellenére nagyon nehezen sikerült feldolgoznom az engem ért tragédiát. A fiam egyetemi barátai egy este átjöttek hozzánk. Volt köztük egy kicsit idősebb srác, aki valahogy furcsán nézett rám. Én ekkor voltam 51 éves. El sem tudtam volna képzelni, hogy valakim legyen, nemhogy egy fiatalabb férfi. De Gábor nem tágított. Hetekig-hónapokig csak közeledett, udvarolt. A fiammal is beszélt, akinek nem volt semmi baja a dologgal. Hálás vagyok neki ezért. Gábor az életem része lett lassacskán. A szexuális életünk eleinte nem volt zökkenőmentes. Aggódtam, hogy nem fog tetszeni neki, amit lát. Ez azonban nem így volt. Úgy nézett rám, hogy belepirultam. Csodálatos érzés, ha egy fiatalabb férfi így tud érezni. Azóta már nem vagyunk együtt, de az elválásunknak nem a szex volt az oka, és nem is egy fiatalabb nő.”

„Nekem nem is egy fiatalabb pasim volt már!” – kezdi a történetét nevetve Saci. „Manapság már csak a saját boldogságom érdekel. Nagyon sokat törődtem másokkal, a férfiakkal életemben. Az apámmal, a volt férjeimmel, mindenkivel, de soha nem kaptam vissza semmit. Így, ötvenen túl már úgy érzem, megérdemlem, hogy egy kicsit velem is törődjenek. Erre pedig a legjobb egy fiatal fiú, akinek én taníthatom meg a szerelem művészetét. Istennőként tekintenek rám, ami baromi jó érzés. A szex csodás velük! Egyszerűen szuper, hogy mindent megtesznek a gyönyörömért, a tenyerükön hordoznak. A mostani pasim kereken 20 évvel fiatalabb nálam. Jók vagyunk együtt, és nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam, vagy a kapcsolatunkról. Soha senki nem tett értem semmit, most hagyom, hogy ez megtörténjen.”

„A családom elvárta, hogy férjhez menjek. Egyáltalán nem akartam, hiszen még 18 sem voltam, amikor eljegyzett a fiú, aki később a férjem lett.” – mondja Vera. Eleinte próbáltam boldog lenni mellette, de nem találtuk meg a közös hangot, nem ment a látszatszerelem. Ennek ellenére fejet hajtottam, mindent megtettem, hogy család legyünk. Sokat dolgoztunk mindketten, a gyerekeink születése után azonban, nem sokkal, elhagyott. Jött egy fiatalabb, csinosabb nő, aki engem is felszabadított. Egyedülálló anya lettem. A gyerekeim ma már felnőttek. 

Az ötvenedik szülinapomon találkoztam egy bárban Patrikkal. Soha előtte nem voltam ilyen helyen, a barátnőim cibáltak el. Patriknak olyan kisugárzása volt, hogy nem tudtam neki ellenállni. Még azon az estén vele mentem haza. Fergeteges éjszakát töltöttünk együtt, amit többször megismételtünk. Nem is tudtam összehasonlítani a szexuális élményt a férjemmel átélt, gyors menetekkel. 

Patrik tökéletes számomra, fiatal, gyönyörű és engem akar. A barátnőim szerint hülye vagyok, hogy belementem ebbe, de ők ezt nem érthetik. Ez valahogy már lelki mélység, nem csak testi vágy. Kitartunk egymás mellett.”

„Tíz év nem olyan sok két ember között, nem igaz?” – teszi fel a kérdést az 53 éves Anna. „Pont ennyi van köztem és a férjem között – az én javamra. Amikor a családom megtudta, hogy egy fiatalabb férfihoz megyek hozzá, megszakítottak velem minden kapcsolatot. A lányom elfordult tőlem, a szüleim kitagadtak. Mégis úgy éreztem, nekem Áron kell. Nem tehetek róla, az ember nem tudja az érzéseit befolyásolni. Az életünk nagyon harmonikus, a szexben megértjük egymást, és teljesítjük egymás vágyait. Eddig nem volt olyan kapcsolatom, ahol a férfi fiatalabb lett volna, de azt hiszem, eddig nem is tapasztaltam semmit. Áron mutatta meg nekem, hogy mi a boldogság lelkileg és testileg is. Imádunk ágyban lenni, de szexeltünk már liftben és a szabad ég alatt is. Fantasztikus az élni akarása, az életigenlése. Vele maradok, ameddig csak lehet, ameddig csak akarjuk egymást.”

Kovács-Hain Zsuzsa

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket