„Szexi volt, és szenvedélyes” – nős férfi volt a szerelmem

Anikó most 25 éves, egy éve szingli. Nem tudta feldolgozni és elengedni, hogy három évvel ezelőtt elszeretett egy családos férfit a feleségétől. Norbert ugyan nem volt őszinte sem Anikóhoz, sem a feleségéhez, Anikó mégis önmagát okolja és bünteti.

„Csak azon töprengek, hogy miért pont velem történik mindez. Nem vagyok képes tükörbe nézni, holott nem is vagyok bűnös igazán. Főleg nem most, hogy már évek teltek el.

Három évvel ezelőtt (Istenem, még csak 22 éves voltam) egy fesztiválon ismertem meg Norbit. Ez egy olyan rendezvény volt, ahol a spiritualitás iránt nyitott emberek találkoztak. Én a barátnőmmel mentem, ő egyedül volt. Fiatal volt ő is, 30 éves, és nagyon imponált nekem. Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy amint megláttam, nem is érdekelt sem a fesztivál, sem a spiritualitás. Ott és akkor eldöntöttem, hogy vele fogom leélni az életem. Tudom, hogy ez naivan hangzik, talán tényleg nagy butaság, de akkor komolyan így éreztem. Előtte volt egy hosszabb kapcsolatom, aminek vége lett, ezért kísért el a barátnőm. Norbi azt mondta, ő is egyedülálló, így nem láttam semmi akadályát annak, hogy együtt folytassuk a fesztivált és talán az utána következő időszakot. A barátnőm talált magának egy pasit, így kettesben hagyott Norbival. Ezt nem bántam egyáltalán, mert még soha életemben nem vágytam ennyire egy férfira. Benne minden megvolt, ami nekem fontos egy másik emberben. Legalábbis akkor azt hittem.

Szexi volt és szenvedélyes, minden együtt töltött perc csodálatos volt.

A fesztivál után teljesen természetesnek tűnt, hogy együtt maradunk. Állandóan velem akart lenni, folyton azt mondogatta, hogy imád, és élete legnagyobb ajándéka vagyok. Hamarosan hozzám költözött. Még ekkor sem sejtettem semmit, boldog voltam. Minden úgy alakult, hogy egy mesekönyvben sem lehetne szebben megírni. Az enyém volt, és én az övé. Minden nap, minden éjjel.

Egy este azt mondta, beszélnünk kell valamiről. Én épp a wellness hétvégénket tervezgettem boldogan. „Nős vagyok, és van egy kisfiam is.” – mondta szinte rezzenéstelen arccal. Egy éve együtt voltunk már, és még csak nem is sejtettem. Fel sem tűnt, hiszen a munkája miatt sokat volt távol. Most már persze megtudtam, hogy nem a munka miatt maradozott el, hanem kettős életet élt. Nős volt, egy gyerekkel. Jézusom! Mit gondolhat a felesége? Vajon tud rólam. Ha a föld megnyílt volna ebben a pillanatban, én biztos elsüllyedtem volna.

Legszívesebben ordítottam volna, de csak sírni tudtam. Fogadkozni kezdett, hogy már beadta a válást, és csak engem szeret. Le sem feküdt a feleségével, amióta ismer, bla-bla-bla. De akkor bevettem! Elhittem, el akartam hinni. Mennyire hülye voltam! Semmi sem úgy volt, ahogy mondta. Később kiderült, azaz véletlenül tudtam meg, hogy a felesége mit sem sejt erről az egészről, fogalma sincs semmiről, és a válásról még csak nem is tud. Nincs semmilyen válókereset. Norbi őt is a tűzben tartotta, hátha én nem bírom sokáig ezt az életet. Vagy nem tudom, mit akart. A felesége hívott fel egyik reggel. Így derültek ki a dolgok. Felelősségre vont, hogy mégis mit képzelek! A felháborodását teljesen jogosnak tartottam. Nem tudom, én mit tettem volna az ő helyében. Azt hiszem, az sem mentség, hogy nem tudtam arról, hogy Norbi nős, gyereke van, és azt sem, hogy a válás kamu.

Próbáltam elmagyarázni neki, hogy semmit sem tudtam róluk, Norbi másik életéről, de nem igazán hitt nekem. Csak sírni tudtam. Nem is védekeztem a rám zúduló szitkok ellen. Nem is tudtam semmit mondani. Megalázva éreztem magam, egy kis hülyének, akivel mindent meg lehet tenni.

Tudom, hogy nem volt helyes, amit tettem. Csak boldog akartam lenni. Azt hiszem, ez nem fog teljesülni. A közeli jövőben biztosan nem.

Remélem, Norbi felesége még megtalálja a boldogságot. Úgy tudom, elváltak, a kisfiút a felesége neveli. Norbi számára ez elég nagy büntetés. Számomra viszont nincs megnyugvás. Nagyon rossz ez az egész. És nem vagyok kész egy újabb kapcsolatra. Félek attól, hogy újra megtörténik, hogy újra átvernek. Inkább egyedül maradok életem végéig.”

Ligeti Anna

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket

KORHATÁROS TARTALOM

korhatár

Az a tartalom, amelyet most meg akarsz nyitni, a jelenleg hatályos, 2010. évi CLXXXV. törvény szerint a IV. kategóriába tartozik. Oldalunkon edukációs célú, szexuális tartalmú anyagokkal is találkozhatsz.