„Te színleltél már orgazmust?” – A kérdésre 3 nő és 3 férfi válaszolt

Az orgazmus színlelése gyakori jelenség. Vannak, akik azért színlelnek, hogy ne bántsák meg a partnerüket, vannak, akik nem tudnak őszinték lenni, és ezért inkább színlelnek. Vannak olyanok is, akik sosem elégülnek ki, és nagyon kevesen vannak, akik mernek erről beszélni a szerelmükkel.

Oldalunkon is írtunk már arról, hogy a nők sokszor színlelik az orgazmust. Most 3 nőt és 3 férfit kérdeztünk meg arról, hogy ők megtették-e már, és, ha igen, miért. Érdekes válaszokat kaptunk.

Ági (26)

„Még soha nem volt orgazmusom. Nem tudom, mi ennek az oka, talán lelki eredetű lehet. Mindig is szégyelltem magam meztelenül, furcsa férfiak előtt így lenni. Szex közben nem tudom magam elengedni, folyton szorongok, hogy a partnerem mit gondol a testemről. Az orgazmust mindig színlelem, soha nem éreztem még, de ezt nem mertem bevallani még egyik partneremnek sem.”

Franciska (33)

„Eddig csak háromszor színleltem orgazmust életemben. Mindhárom ugyanazzal a partnerrel történt. Nem tudom miért, de ez a pasi képtelen volt a csúcsra juttatni. Egy rövid nyaraláson találkoztunk, ahol alkalmi szexuális viszonyba kezdtünk volna. Azért mondom, hogy volna, mert a kölcsönös vágy ellenére, nem sikerült egyik együttlétünk sem. Persze neki azt mondtam, hogy csodás volt, de a végén persze hanyagoltam.”

Luca (29)

„Szerencsés vagyok. Olyan férfi van mellettem, akivel minden együtt töltött pillanat ajándék. Egyetlenegyszer azonban eljátszottam, hogy orgazmusom van. Ez olyan rosszul sikerült, hogy ő is észrevette. Nagyon ciki volt, de meg tudtuk beszélni. Megértette, hogy épp egy nehéz időszakon megyek keresztül, a sok egyetemi vizsga, apukám balesete, és sok más dolog is közrejátszott abban, hogy nem jött a gyönyör. Megbeszéltük, megoldottuk, és azóta nem is volt ilyen problémánk.”

Zsigmond (50)

„Egy férfinak sok kell, hogy ne élvezzen el egy nővel. Nekem eddig nem volt ilyen sosem. Fiatalabb koromban inkább az volt a baj, hogy az orgazmus túl korán érkezett. Ahogy idősödöm, egyre jobb és jobb minden együttlét. Már ismerem a saját testem, és tudom, hogy hogyan késleltessem a csúcspontot. A feleségem ellenben többször színlelt már, ezt tudom, de sosem vetettem a szemére. Mindenkinek lehet rossz napja, nem okolom magam, mert igyekszem mindent megtenni, hogy neki is jó legyen.”

Peti (23)

„Nem élek olyan régóta szexuális életet, de már előfordult, hogy eljátszottam az orgazmust. Az erekcióval nincsenek problémáim, de amikor ez a dolog megesett velem, akkor bizony alig tudtam már az elején is felállítani. Nem segített, hogy a lány nem igazán volt partner. Olyan volt, akár egy fadarab.”

Dominik (35)

„Csodás házastársi kapcsolatban élek a feleségemmel. Minden szempontból megértjük egymást, ez az ágyban sincs másképp. A szex szinte tökéletes, és eddig minden alkalommal eljutottam a csúcsra. Nem kell színlelnem. Ha nincs kedvem a szexhez, egyszerűen megmondom a feleségemnek. Nem kell mindig készen állni, ő sincs mindig olyan passzban. Véleményem szerint, ha egy pár nem tudja ezt megbeszélni, akkor már régen rossz.”

Ligeti Anna

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket

KORHATÁROS TARTALOM

korhatár

Az a tartalom, amelyet most meg akarsz nyitni, a jelenleg hatályos, 2010. évi CLXXXV. törvény szerint a IV. kategóriába tartozik. Oldalunkon edukációs célú, szexuális tartalmú anyagokkal is találkozhatsz.