Tiniszex- interjú Dr. Gyovai Gabriella szexuális medicina szakemberrel

Kíváncsiak voltunk, milyen aspektusból vizsgálja a tinédzserkori szexualitást egy szakember. Dr. Gyovai Gabriellával beszélgettünk, aki igen ritka szakértőnek számít, szülész-nőgyógyász szakorvos és emellett pedig szexuális medicina szakember. Ez azt jelenti, hogy a szexuális működés testi, idegi és lelki vonatkozásával egyaránt foglalkozik.

A mai kor tinédzsereinek a testiséghez való viszonya nagyon színes. Vannak, akik szeretethiány miatt menekülnek a szexualitásba, mások romantikus kapcsolatra vágynak. – mondja Dr. Gyovai Gabriella. Az a baj, hogy egyre fiatalabb korban, teljesen éretlenül élik át az első szexuális élményt.

Mi számít egyre fiatalabbnak? Mi az az életkor, amikor manapság megtörténik az első szexuális élmény?

14-15 éves korban teljesen elfogadott, ha valaki már átélte, de az első behatolásos, hüvelyi aktus általában 16-17 éves korban történik meg. Vannak persze ettől eltérő esetek is. Van, aki hamarabb, van, aki később találkozik ezzel először. A fiúk például már 13-14 éves korban is átélhetik az első éjszakai magömlést, amit aztán persze előszeretettel ki is beszélnek a haverokkal.

Ön szerint mi a legnagyobb probléma, vagy hiányosság, amivel küzdenek a tinik? Elég tájékozottak?

Sajnos gyakori a tájékozatlanság. Vannak, akik alapvető fogalmakkal nincsenek tisztában, - de ez sajnos sok felnőttről is elmondható. Azt tapasztalom, hogy sem könyvek, sem TV műsorok nem szólnak igazán a szexről, magáról a szexualitásról. A gyerekek többnyire egymástól vagy az internetről szerzik a „tudást”. Ha nincs biztos érzelmi háttér a szülői házban, akkor csak kapaszkodnak a partnerbe, próbálnak egy biztos pontot találni. Sajnos ebből a jelenségből egyre több van. A gyerekek előtt nincsenek etalonok. A szexuális aktus mintája sokszor a pornó, ami ugye nem a valós életből táplálkozik és torz képet fest. A lány azt gondolja, hogy „elő kell adnia az aktust”, mindenféle segédeszközöket is ki kell próbálni, a fiúk a pornófilmekben látható nemiszervekhez hasonlítják a sajátjukat, ami szorongást kelthet.

Ennyire fontos a tinédzsereknek az, hogy valamilyen minta után menjenek?

Nagy probléma, hogy a tinik többsége nem ismeri önmagát, nem tudja, hogy neki mi a jó, milyen a teste. Ezért kapaszkodik valamilyen mintába, amit követhet. Sokszor megbeszélik egymás között a nagy kalandokat, és a többiek abból vesznek mintát.  A másik baj az, hogy a trendek után mennek. Amerikából begyűrűzött nem is olyan rég egy olyan trend, hogy szűzen kell férjhez menni, akkor lesz meg az ajándék autó a szülőktől. Azonban a szüzesség fogalmát sem kezelik helyesen, ugyanis számukra nem az a szűz, aki még nem esett át szexuális élményen, hanem az, aki nem esett át hüvelyi behatoláson. Azaz az anális és orális szexet nem minősítik szexnek. Úgy gondolom, hogy a szülők hozzáállásán nagyon nehéz változtatni, mert a családokban adott egy élethelyzet, amihez alkalmazkodnak, pénzt kell keresni, rohannak egész nap, egyre kevesebb idő jut a gyerekekre. Az iskolák és a média szerepe azonban igen nagy a felvilágosításban, vagy egyáltalán az edukáció területén. Sokszor a fiatalok egyáltalán nem fordulnak a szülőkhöz, mert vagy tartanak a reakcióktól, vagy egyszerűen nem tartják őket elfogadható partnernek, akivel bármit is megosszanak. Az a jobbik eset, ha hasznos információt találnak az interneten – ezért is nagy a felelőssége a weboldalaknak. Bátorítani kell őket, hogy menjenek szakemberhez, akkor is, ha még nincs baj.

Ha tájékozatlanok, akkor valószínűleg a számukra megfelelő fogamzásgátló módszer megtalálása is problémát jelent.

Tiniszex- interjú Dr. Gyovai Gabriella szexuális medicina szakemberrelIgen, sajnos legtöbbször odáig el sem jutnak, hogy ezzel foglalkozzanak. Előfordul, hogy egy bokorban esnek át az elsőn úgy, mintha csak a cigit próbálnák ki egy baráttal. Az orális szex is gyakori így, és ezt nem is feltétlenül veszik szexnek, így a fogamzásgátlás és a szexuálisan átvihető betegségek témakörével sem nagyon foglalkoznak. Természetesen idősebb életkorban már felelősebbek a fiatalok, de akkor is sokkal több tájékoztatásra lenne szükség ezzel kapcsolatban. A lányok kicsit jobb helyzetben vannak, hiszen a nőgyógyász szakorvoshoz illik évente eljárni szűrésre és ott jó esetben ellátják őket tanácsokkal. A fiúk problémái elhanyagoltak ebből a szempontból. Úgy tapasztalom, hogy sokan azt sem tudják, hogy az urológus a „férfi-gyógyász” és azt sem, hogy nem kell oda háziorvosi beutaló. Tényleg nehéz dolga van egy fiúnak, akinek egy alkalmi kaland után húgycső-folyása jelentkezik és szeretné gyógykezeltetni.

Mi lenne a feladata a médiának?

Több olyan műsor kellene, ahol nyíltan beszélhetünk. Szó szerint! Nem elég, hogy a magyar nyelv lehetőségei eléggé szegényesek a nemi szervek és működéseik kifejezésére. Azt tapasztalom, hogy a tévében és rádióban nem lehet nevén nevezni azokat a jelenségeket is, amelyre nem trágár, jól használható szó van. Így nem csodálkozhatunk, hogy nincs fejlődés, nincs egy kialakult nyelvezet a szexualitás kifejezéseire. Így viszont nem érthető a mondanivaló. De nemcsak a televízió hiányos ebben a tekintetben. Sajnos megfelelő könyvek sincsenek, az orvosképzésben is alig látunk speciális fejezeteket a tankönyvekben. Egy-egy rendelésen sorban elmondom megfelelő szóval megnevezve a normális működést, így átadok egy „szótárkészletet”, ami a páciensnek is segít leírni számomra pontosan a problémát. Többet kellene beszélni a fertőző, szexuális úton terjedő betegségekről, mert ezekkel kapcsolatban is életveszélyes lehet a tudáshiány.  A fiatalok azt gondolják, hogy csak a hüvelyi szex által kaphatnak el betegségeket, míg az orális szexről nem gondolják, hogy veszélyes lehet ilyen szempontból.  Nem tudják, hogy milyen betegségek vannak, azoknak mik a tüneteik, hogyan lehet őket kezelni.

Kovács-Hain Zsuzsa

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket