Vajon van hátránya is a maszturbálásnak?

Arról már nagyon sok cikk, írás született, hogy milyen szuper, pozitív hatásai vannak az önkielégítésnek az egészségre. Tényleg így van, a maszturbálás, főleg, ha rendszeres, többnyire semmi bajt nem okoz. Persze előfordulhat, hogy kényszer alakul ki, vagy valamilyen probléma a párkapcsolatban. De vajon vannak-e káros hatásai az önkielégítésnek?

A maszturbáció hatására ugyanazok a hormonok szabadulnak fel, mint akkor, ha a szerelmeddel szexelsz:

  • dopamin, vagyis örömhormon, ami az orgazmuskor szabadul fel, ráadásul nagy mennyiségben,
  • endorfin, ami a stressz csökkentéséért felel, ennek hatására érzed orgazmus után azt a kellemes, ernyedt érzést,
  • oxitocin, a kötődésért felelős hormon, aminek hatására még egy kicsit hozzábújnál a szerelmedhez,
  • tesztoszteron, ami segíti az izgalmi szint emelkedését,
  • prolaktin, ami a szexet követő pozitív hangulatot határozza meg

Ezek a hormonok szex közben és után nagyobb mennyiségben szabadulnak fel, akkor is, ha egyedül vagy. Nyugtatólag hatnak, javítják a rossz hangulatot, így könnyen lehet, hogy feltornázzák az életkedved, ha épp nem vagy a helyzet magaslatán. Sőt, ha gondod akad a koncentrációddal, simán segíthet egy orgazmus. Nagyon sokan vannak ugyanis, akik a gyönyör érzését követően jobban tudnak figyelni egy adott dologra. Ennek az lehet az oka, hogy orgazmus után csökken a stressz, és az öröm érzése eluralkodik rajtad. Így minden egy kicsit könnyebb lesz, még a koncentráció is. Visszatérve a stresszre. A szervezetünkben termelődik egy olyan hormon, amely, ha sok van belőle, magas vérnyomást okoz. Ez a kortizol. Az oxitocin hatására azonban csökken a szintje, így a vérnyomás is, valamint a stressz-szint is.

A maszturbáció lelki téren helyre is teheti a dolgokat. A saját magadnak okozott öröm hatására úgy érzed, bármire képes vagy, hiszen minden jobb lesz egy jó orgazmustól. Nőhet az önbizalmad, sőt, még a szex terén is magabiztosabb lehetsz. Ha épp szerelmes vagy, és van partnered a szexben, akkor is pozitív az önkielégítés. Felturbózhatja a közös szexuális életeteket. Az pedig egyértelmű, hogy aki rendszeresen maszturbál, ismeri a saját testét, könnyebben meg tudja mondani, mutatni, mi a jó neki.

Hogyan lehet negatív valami, ami ennyire jó?

Előfordulhat, hogy valamiért kellemetlenségnek éled meg a maszturbációt. Lehetnek a háttérben olyan problémák, amelyek befolyásolják, milyennek éled meg a szexet – legyen az páros, vagy egyedül átélt. A nőknél a hüvelyszárazság, a férfiaknál a merevedési zavarok okozhatnak olyan érzéseket, amelyek miatt rossz élmény a maszturbálás. Az alacsony libidó is hasonló gondokat okozhat. Lelki problémák miatt is lehet negatív az önkielégítés. Lehetnek az életedben olyan régebbi fájdalmak, szexuális problémák, amelyek miatt nemcsak az önkielégítés, hanem maga a szex válik nehézkessé, vagy akár meg is hiúsulhat. Lehet, hogy a lelkiismereted miatt nem tudod elképzelni, hogy magadnak okozz örömöt. Vannak olyan vallások, kultúrák, amelyek bűnként aposztrofálják az önkielégítést, emiatt feszültség érzésével társulhat az öröm érzése. Vannak, akik emiatt nem is próbálkoznak. Persze nemcsak kulturális gátak lehetnek azok, amelyek távol tartanak téged attól, hogy magadnak szerezz örömöt. Sok-sok előítélet és tévhit van még mindig a maszturbációval kapcsolatban, ami megakadályoz abban, hogy jól érezd magad ebben a tevékenységben. Tudnod kell azonban, hogy ezek közül még egyiket sem tudták alátámasztani orvosok, tudósok.

Összességében tehát nem mondhatjuk, hogy a maszturbálásnak bármilyen hátránya lenne az egészségedre vagy a lelki világodra nézve. Sokkal több pozitívuma van, mint olyan negatívuma, ami esetleg téged visszatart. A szégyenérzeteden, a bűntudatodon csak te tudsz úrrá lenni, de akkor sincs semmi baj, ha nem. Az önkielégítés ugyanis csak egy örömforrás, és semmiképp sem kötelező.

Tarjáni Rita

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket

KORHATÁROS TARTALOM

korhatár

Az a tartalom, amelyet most meg akarsz nyitni, a jelenleg hatályos, 2010. évi CLXXXV. törvény szerint a IV. kategóriába tartozik. Oldalunkon edukációs célú, szexuális tartalmú anyagokkal is találkozhatsz.