Egy házasság akkor működik igazán jól, ha mindkét fél közös kalandnak tekinti az együtt töltött időt. Akkor, ha mindketten tesznek egy vagy több közös célért. Amint sérül a bizalom, vagy ezek a közös utak eltávolodnak, a házasság könnyen végződhet válással. A következőkben olvasóink mesélnek, ők hogyan élték meg és túl a válásukat.
„A házasságunk Petivel nem tartott sokáig. Mondhatnám, hogy sajnálom, de az nem lenne igaz. Nem igazán tudtunk együtt élni, ez volt a baj. A válásunk nagyon heves volt, sokat veszekedtünk, és az ügyvédeink sem könnyítették meg a dolgunkat. Két éve váltunk el, de még a mai napig vannak vitás helyzetek, amelyeket viszont igyekszünk emberi módon rendezni. Gyerekünk nem született, de ha lenne, bizonyosan az elhelyezésén is menne a háború. Semmit sem tudtunk soha megbeszélni.”
„Tíz évig voltam nős, de soha többet! A feleségem tönkretett. A nulláról kellett újrakezdenem mindent. Az övé lett a házunk, nála maradtak a gyerekek, és még az autó is. Emellett nem csekély gyerektartást kell fizetnem. Albérletben lakom, ami olyan kicsi, hogy a gyerekeknek nincs saját szobájuk, így csak külső helyszínen találkozhatok velük. Ez lelkileg nagyon nehéz. A munkám szerencsére megmaradt, de a gyerektartás és az egyéb költségek mellett nem tudok nagyobb albérletbe költözni. Most talán lesz egy lehetőségem a munkahelyemen előrébb lépni. Így talán sikerül majd.”
„Nálunk a szex volt a házasság végének az oka. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de így van. A férjem, Kristóf, mást sem akart, csak szexelni. Egyszerűen már elviselhetetlen volt. Még vendégségben és a szüleimnél is ezt akarta. Előfordult, hogy akaratom ellenére csináltuk. Csendben voltam, hogy nehogy meghalljanak, mert megfenyegetett. Végigsírtam az aktust. Alig vártam, hogy ennek az egésznek vége legyen. Amikor még én is akartam, akkor sem volt túl jó a szex köztünk, mert ő mindig csak magára gondolt.”
„A mi házasságunk nagyon jó volt, a mindennapok menedzselésével semmi gond nem volt. A hiba a gépezetben inkább az volt, hogy kihűltek az érzéseink egymás iránt. A szerelem elmúlik, és vannak, akik ezzel együtt tudnak élni, másoknak viszont ez nem megy. Mi az utóbbi táborba tartoztunk. Nem tudtunk csupán szeretetben élni, bármennyire is azt mondják, hogy ez a normális. Nálunk nem működött. A válásunkat szeretetben bonyolítottuk le, közös megegyezéssel. Most is kapcsolatban maradtunk, hiszen a fiunk összeköt bennünket. Ő is egyetértett azzal, hogy az ember élete rövid ahhoz, hogy boldogtalanságban, szerelem és szenvedély nélkül élje le. Külön vagyunk, a volt feleségemnek már van egy férfi az életében, akivel rendkívül boldog. Így én is az vagyok, hiszen szeretem őt, és azt szeretném, hogy boldog legyen. Most már én jövök.”
„Ne is beszéljünk a házasságról! Az enyém zátonyra futott 8 év után. A férjem, vagyis a volt férjem folyamatosan megcsalt. A házasságunk felénél kezdtem gyanakodni, de mindig elhessegettem magamtól ezt a gondolatot. A házasságunk hetedik évében – milyen furcsa, ez egy fordulópont, azt mondják – rajtakaptam a legjobb barátnőmmel a gardróbban. Kerti buli volt nálunk, és feltűnt, hogy nincsenek ott a többiekkel. Felmentem az emeletre, és már a hálóban is hallottam a hangokat. Borzalmas volt átélni ezt. Egyszerre két emberben csalódtam. A válás is szörnyű volt, majdnem egy évig húzódott, mert van két gyerekünk, és ő is akarta őket. Nekem ítélték a felügyeletüket. Mégsem érzem úgy, hogy bármiben is győztem volna. Keserűség van bennem, és nem tudom, hogy valaha képes leszek-e bízni valakiben.”
„A válásom gyors volt. Az oka számomra még mindig ismeretlen. A feleségem egyik reggel felkelt, elkészítette a reggelit, főzött egy kávét, majd kiment az ajtón, és soha nem jött vissza. Mondhatnám, hogy ennyi. Soha nem kaptam magyarázatot. Azt mondta, hogy nem akar látni többet, nem akar hozzám érni többet és nem akar tudni sem rólam. Érdekes. Én boldognak hittem a házasságom. Vagy szerelmes lett valaki másba, csak nem tudott a szemembe nézni, vagy megbolondult. Másra nem igazán tudok gondolni.”
Ligeti Anna

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.