Várandós nő, fogyókúrázó férfi vs. striák – A közös ellenség

Gondoltad volna, hogy egy diétázó férfiban és egy várandós nőben van valami közös? Gondoltad volna, hogy ugyanazzal a problémával néznek szembe mindketten? Ez a probléma a striák kialakulása…

Amikor egy kisbaba növekszik az anyukája pocakjában, olyan változásokat indít el az anyai szervezetben, amelynek leírásához egyetlen cikk kevés lenne. Az egyik legszembetűnőbb változás a pocak növekedése, ami a bőr megnyúlásával jár együtt. A striák a feszülés irányára merőlegesen alakulnak ki. A színük általában vöröses, lilás, de idővel ezüstös fehérré változnak. Az állandó hízás-fogyás spirál, a várandósság, a hirtelen testnövekedés (gyermekkorban is, illetve egy testépítő esetében) eredményezheti a csíkok megjelenését a bőrfelületen.

Nem szabad összekeverni ezeket a kis csíkokat a narancsbőrrel, nem ugyanarról van szó. Igaz, hogy a testtájak, amelyeken jellemzően megjelennek, rend szerint ugyanazok: csípő, comb, has, fenék, mellek. A cellulit a bőr alatti zsírsejtek felszaporodása, a stria a bőr megnyúlása miatt keletkezik.

Várandós nő, fogyókúrázó férfi – mindketten érintettek lehetnek

Mivel a striák a bőr megnyúlásakor keletkeznek, akkor, ha a bőr hirtelen változik, és nem tudja visszanyerni eredeti formáját, a várandós nőknél igen gyakori. Azok a férfiak is küzdenek megjelenésük ellen, akik gyors izomnövekedést szeretnének elérni.

A striák kialakulásának oka az, hogy a bőr alatti kötőszövet nem tudja követni a bőr felső rétegének növekedését, ezért megreped, sőt, el is szakadhat. De mitől lehet gyenge a kötőszövetünk? Több oka is lehet, amelyek nem attól függnek, hogy ki milyen nemű. Ha valaki mozgásszegény életmódot folytat, nem táplálkozik helyesen, kiegyensúlyozottan, valószínűleg nagyobb eséllyel lesz gyengébb a kötőszövete. Azonban előfordulhat, hogy az érintett nem tehet arról, hogy a kötőszövetei nem olyan erősek, mivel a hajlam lehet genetikus is.

Tény, hogy a nők inkább érintettek, mint a férfiak, de az erősebbik nem tagjai is küzdhetnek a striák megjelenésével.  Náluk is gyakori, hogy a bőrük változik. Hízás utáni gyors fogyás, majd újbóli hízás és fogyás, vagyis a jojó-effektus őket sem kíméli. A serdülőkorú fiúk is tarthatnak tőle, hiszen az ő testük is rohamléptekben változik. Egyik nap még alacsonyak, másnap már égimeszelők. A bőrnek követnie kell ezt, de gyengébb kötőszövet esetén erre képtelen, így kialakulnak a striák. Ezeket eltüntetni nem lehet, viszont idővel halványabbak lesznek.

Hogyan lehet ellenük védekezni?

Minden esetben tartsuk be a fokozatosság elvét. Vagyis ne akarjunk gyorsabban izmot növeszteni, mint ahogy az természetesen bekövetkezne. Lassan eddzünk, hogy az izomépítés fokozatos legyen. Rengeteg krémet, testápolót lehet kapni, amelyek segítenek a bőr puhításában, rugalmasabbá teszik azt, így megakadályozhatják a striák kialakulását. Folytassunk helyes életmódot, táplálkozzunk kiegyensúlyozottan, hogy a kötőszövetünk erős legyen, és kibírja bőrünk esetleges változásait.

Ligeti Anna

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket