Vizelési problémák – ne kezeld önmagad, hanem fordulj orvoshoz!

Gyakori vizelési inger nappal és akár éjszaka? Sokan néznek szembe ezzel a problémával, ahogy a hirtelen ingerrel vagy a véres vizelettel is. A probléma az, hogy ezek a tünetek sokszor komoly betegséget rejtenek, ezért nagyon fontos, hogy ha tapasztalod valamelyiket, azonnal fordulj orvoshoz.

A vizelési problémák nemcsak a férfiaknál, hanem a nőknél is előfordulnak. „Lehetnek akut és krónikus betegség előfutárai is” – mondja urológus szakértőnk, dr. Tomcsányi Róbert. „A betegek még mindig tabutémaként tekintenek a vizelési gondokra, pedig legtöbbször jól kezelhető problémáról van szó, legyen a baj akár vizeletürítéssel összefüggő, akár tárolással összefüggő.”

Mik a vizeletürítéssel összefüggő problémák?

„Többféle probléma léphet fel a vizeletürítéssel kapcsolatban. Igen gyakori a vizeletsugár akadozása, gyengülése, ami mögött általában a húgycső részleges elzáródása áll. Nagyon fontos a kivizsgálás és a megfelelő kezelés” – mondja szakértőnk.

„Szintén nem ritka, amikor a vizelést csípő érzés, fájdalom kíséri. Ez húgyúti fertőzés tünete lehet, amelynek feltétlenül javallott az okát kideríteni. Általában gyógyszeres terápiával kezelhető a probléma.

Előfordul vizelési képtelenség is, amikor a vizelet igen nehezen tud csak távozni. Ennek leggyakoribb oka férfiaknál a prosztata megnagyobbodása lehet, de beidegzési zavar, egyéb szervi probléma is állhat a háttérben.”

Melyek azok a tünetek, amelyek a vizelettárolás problémáit vetítik előre?

Általában akkor, ha gyakran érzünk vizelési ingert, betudhatjuk a sok elfogyasztott folyadéknak is, ám a dolog nem ennyire egyszerű. „A gyakori vizelési inger hátterében sokféle probléma, betegség állhat. Ilyen a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, húgyúti gyulladás, vagy a hiperaktív hólyag szindróma. A gyakori vizelési inger ellenére a húgyhólyag nem ürül ki teljesen, ami további problémákhoz vezethet. Ahogy a gyakori vizelési inger, az éjszakai gyakori vizelés is sok ember életét keseríti meg. Természetesen hozzájárul ehhez az, hogy valaki mennyi folyadékot fogyaszt lefekvés előtt, de a prosztata elváltozásai is meghúzódhatnak a probléma mögött. Az sem ritka, hogy egyéb okból szedett gyógyszerek változtatják meg a vizeletkiválasztás napi eloszlását vagy a húgyhólyag tároló képességét! Jó hír, hogy amint felfedezzük a kiváltó okokat, a gyakori éjszakai vizelés is mérséklődik. Mindezen vizelettárolási gondok mellett felléphet hirtelen, parancsoló vizelési inger is. Ez a jelenség a hólyagizomzat gyors összehúzódása miatt van. Általában prosztatagondok állnak hirtelen fellépő vizelési inger mögött, de a hólyag receptorainak túlműködése, vagy a gerincvelői szabályozó reflexek gyengülése is okozhatja” – mondja dr. Tomcsányi Róbert

A vizelettárolási problémák kapcsán gyakran merül fel az inkontinencia kifejezés. Általában nőkkel kapcsolatosan szokták emlegetni, őket jobban érinti, de férfiaknál is előfordul. Ez az állapot igen kellemetlen, hiszen akarattól függetlenül történik vizeletürülés. Intimtornával sokat lehet rajta segíteni, de az életmódváltás is nagyon fontos.

Milyen vizsgálatokra van szükség a diagnózis felállításához?

„Szükség van a páciens kórtörténetére, a szedett gyógyszerek ismeretére, vizeletvizsgálatra, fizikális, tapintásos prosztatavizsgálatra, ultrahangra, áramlás-vizsgálatra (uroflowmetria). Vannak olyan esetek, amikor ezeken kívül más vizsgálatokat is el kell végezni, ezeket a kezelőorvos írja elő, például urodinámia (az alsó húgyutak funkcionális vizsgálata speciális katéterrel), CT vagy hólyagtükrözés.”

Kovács-Hain Zsuzsa

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket