Volt idő…

Volt idő…

Volt idő, amikor nem esett nehezére, hogy bókoljon. Akkor még nem állt távol tőle egy igazi randevú, egy gyertyafényes vacsora. Szerettem ezt benne… ezt a régimódiságot. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha elillan majd.

Volt idő, amikor még az volt a fontos, hogy együtt legyünk. Nem volt téma a mobiltelefon, az internet, és nem az volt a fontos, hogy kiposztoljuk a közösségi oldalakra, hogy boldogok vagyunk. Azért voltunk boldogok, mert együtt lehettünk. Szerettem benne ezt. Akartam, hogy örökké tartson.

Volt idő, amikor még érdekelte, hogy hogyan érzek, hogyan gondolkodom. Csak ő volt és én… Az általunk létrehozott felhő, amelyben olyan nagyon jól éreztük magunkat. Nem akartunk kilépni ebből a kis világból. Csak a miénk volt. Olyan időszak volt ez, amikor a testünk és a lelkünk is eggyé tudott válni. A pillanatok gyorsan teltek egymás társaságában, aztán az idő és a tér is semmivé foszlott.

Önmagam lehettem. Én. Ő szeretett azért, aki vagyok. Nem akart mást. Volt ilyen idő. De valahogy egyre jobban lassulni kezdtek a pillanatok. Az egymás társaságában eltöltött időből lassacskán inkább teher lett. A hajunk őszülni kezdett, mi pedig valahogy kiégtünk. Fontosabb lett az, hogy a saját énünk hova fejlődik, mint az, hogy a kapcsolatunk mit élhet még meg. Az együttből lassan én lett, egyedüllét, társas magány. Kanapékapcsolat. Jó filmek közösen, egy-egy közös ital, néhány mondatnyi beszélgetés.

Nekem maradtak emlékeim is. A régimódi, udvarias férfiról, aki az étteremben feladta rám a kabátot, aki nem felejtette el sosem az évfordulót, a születésnapomat vagy a ″csak úgy″ alkalmakat. Emlékeim arról, hogy milyen volt igazán nőnek érezni magam valaki mellett, aki igazi férfi. Eltűntünk egymás szeme elől. Megváltoztunk, talán már nem tudunk annyit adni egymásnak. A levegő izzásából halk, visszafojtott sóhajok lettek. A szenvedélyes éjszakákból kedves kézfogás elalvás előtt. A mindent elsöprő szerelmünkből mély szeretet.

Soha nem fitogtatta, hogy ő a férfi. Nem veszekedtünk hangosan, nem voltak agresszív megnyilvánulásai. Szeretett, és minden lélegzetvételével ezt bizonyította. De mára elfáradtunk. Elfelejtettük, hogy a kapcsolatunkért minden egyes nap tenni kell. Nem adtunk bele mindent, és már különvált a testünk és a lelkünk.

Elvesztettük a régi, apró gesztusainkat, amelyek miatt annyira imádtuk a másikat. Ahogy feltolta a szemüvegét az orrán, ahogy beharapta a száját, vagy az, ahogy megállt előttem, kitárta a karját, hogy megölelhessen. Nem tudom, hogy ő miket sorolna fel, ha megkérdezném… lehet, hogy már nem is emlékszik, miért szeretett, mit szeretett bennem. A hajam illatát, vagy azt, hogy mindig nevetek? Nem tudom.

Gombóc van a torkomban, mert úgy érzem, valami nagyon fontos dolog folyik ki a kezeim közül, mint a homok. Az együtt töltött idő folyik így el… a régmúlt, a közös múltunk. És csak ez a kanapémagány marad.


Tarjáni Rita

Volt idő…

Volt idő…

Volt idő, amikor nem esett nehezére, hogy bókoljon. Akkor még nem állt távol tőle egy igazi randevú, egy gyertyafényes vacsora. Szerettem ezt benne… ezt a régimódiságot. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha elillan majd.

Volt idő, amikor még az volt a fontos, hogy együtt legyünk. Nem volt téma a mobiltelefon, az internet, és nem az volt a fontos, hogy kiposztoljuk a közösségi oldalakra, hogy boldogok vagyunk. Azért voltunk boldogok, mert együtt lehettünk. Szerettem benne ezt. Akartam, hogy örökké tartson.

Volt idő, amikor még érdekelte, hogy hogyan érzek, hogyan gondolkodom. Csak ő volt és én… Az általunk létrehozott felhő, amelyben olyan nagyon jól éreztük magunkat. Nem akartunk kilépni ebből a kis világból. Csak a miénk volt. Olyan időszak volt ez, amikor a testünk és a lelkünk is eggyé tudott válni. A pillanatok gyorsan teltek egymás társaságában, aztán az idő és a tér is semmivé foszlott.

Önmagam lehettem. Én. Ő szeretett azért, aki vagyok. Nem akart mást. Volt ilyen idő. De valahogy egyre jobban lassulni kezdtek a pillanatok. Az egymás társaságában eltöltött időből lassacskán inkább teher lett. A hajunk őszülni kezdett, mi pedig valahogy kiégtünk. Fontosabb lett az, hogy a saját énünk hova fejlődik, mint az, hogy a kapcsolatunk mit élhet még meg. Az együttből lassan én lett, egyedüllét, társas magány. Kanapékapcsolat. Jó filmek közösen, egy-egy közös ital, néhány mondatnyi beszélgetés.

Nekem maradtak emlékeim is. A régimódi, udvarias férfiról, aki az étteremben feladta rám a kabátot, aki nem felejtette el sosem az évfordulót, a születésnapomat vagy a ″csak úgy″ alkalmakat. Emlékeim arról, hogy milyen volt igazán nőnek érezni magam valaki mellett, aki igazi férfi. Eltűntünk egymás szeme elől. Megváltoztunk, talán már nem tudunk annyit adni egymásnak. A levegő izzásából halk, visszafojtott sóhajok lettek. A szenvedélyes éjszakákból kedves kézfogás elalvás előtt. A mindent elsöprő szerelmünkből mély szeretet.

Soha nem fitogtatta, hogy ő a férfi. Nem veszekedtünk hangosan, nem voltak agresszív megnyilvánulásai. Szeretett, és minden lélegzetvételével ezt bizonyította. De mára elfáradtunk. Elfelejtettük, hogy a kapcsolatunkért minden egyes nap tenni kell. Nem adtunk bele mindent, és már különvált a testünk és a lelkünk.

Elvesztettük a régi, apró gesztusainkat, amelyek miatt annyira imádtuk a másikat. Ahogy feltolta a szemüvegét az orrán, ahogy beharapta a száját, vagy az, ahogy megállt előttem, kitárta a karját, hogy megölelhessen. Nem tudom, hogy ő miket sorolna fel, ha megkérdezném… lehet, hogy már nem is emlékszik, miért szeretett, mit szeretett bennem. A hajam illatát, vagy azt, hogy mindig nevetek? Nem tudom.

Gombóc van a torkomban, mert úgy érzem, valami nagyon fontos dolog folyik ki a kezeim közül, mint a homok. Az együtt töltött idő folyik így el… a régmúlt, a közös múltunk. És csak ez a kanapémagány marad.


Tarjáni Rita

Volt idő…

Volt idő…

Volt idő, amikor nem esett nehezére, hogy bókoljon. Akkor még nem állt távol tőle egy igazi randevú, egy gyertyafényes vacsora. Szerettem ezt benne… ezt a régimódiságot. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha elillan majd.

Volt idő, amikor még az volt a fontos, hogy együtt legyünk. Nem volt téma a mobiltelefon, az internet, és nem az volt a fontos, hogy kiposztoljuk a közösségi oldalakra, hogy boldogok vagyunk. Azért voltunk boldogok, mert együtt lehettünk. Szerettem benne ezt. Akartam, hogy örökké tartson.

Volt idő, amikor még érdekelte, hogy hogyan érzek, hogyan gondolkodom. Csak ő volt és én… Az általunk létrehozott felhő, amelyben olyan nagyon jól éreztük magunkat. Nem akartunk kilépni ebből a kis világból. Csak a miénk volt. Olyan időszak volt ez, amikor a testünk és a lelkünk is eggyé tudott válni. A pillanatok gyorsan teltek egymás társaságában, aztán az idő és a tér is semmivé foszlott.

Önmagam lehettem. Én. Ő szeretett azért, aki vagyok. Nem akart mást. Volt ilyen idő. De valahogy egyre jobban lassulni kezdtek a pillanatok. Az egymás társaságában eltöltött időből lassacskán inkább teher lett. A hajunk őszülni kezdett, mi pedig valahogy kiégtünk. Fontosabb lett az, hogy a saját énünk hova fejlődik, mint az, hogy a kapcsolatunk mit élhet még meg. Az együttből lassan én lett, egyedüllét, társas magány. Kanapékapcsolat. Jó filmek közösen, egy-egy közös ital, néhány mondatnyi beszélgetés.

Nekem maradtak emlékeim is. A régimódi, udvarias férfiról, aki az étteremben feladta rám a kabátot, aki nem felejtette el sosem az évfordulót, a születésnapomat vagy a ″csak úgy″ alkalmakat. Emlékeim arról, hogy milyen volt igazán nőnek érezni magam valaki mellett, aki igazi férfi. Eltűntünk egymás szeme elől. Megváltoztunk, talán már nem tudunk annyit adni egymásnak. A levegő izzásából halk, visszafojtott sóhajok lettek. A szenvedélyes éjszakákból kedves kézfogás elalvás előtt. A mindent elsöprő szerelmünkből mély szeretet.

Soha nem fitogtatta, hogy ő a férfi. Nem veszekedtünk hangosan, nem voltak agresszív megnyilvánulásai. Szeretett, és minden lélegzetvételével ezt bizonyította. De mára elfáradtunk. Elfelejtettük, hogy a kapcsolatunkért minden egyes nap tenni kell. Nem adtunk bele mindent, és már különvált a testünk és a lelkünk.

Elvesztettük a régi, apró gesztusainkat, amelyek miatt annyira imádtuk a másikat. Ahogy feltolta a szemüvegét az orrán, ahogy beharapta a száját, vagy az, ahogy megállt előttem, kitárta a karját, hogy megölelhessen. Nem tudom, hogy ő miket sorolna fel, ha megkérdezném… lehet, hogy már nem is emlékszik, miért szeretett, mit szeretett bennem. A hajam illatát, vagy azt, hogy mindig nevetek? Nem tudom.

Gombóc van a torkomban, mert úgy érzem, valami nagyon fontos dolog folyik ki a kezeim közül, mint a homok. Az együtt töltött idő folyik így el… a régmúlt, a közös múltunk. És csak ez a kanapémagány marad.


Tarjáni Rita


Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum


    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos


     

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket