Volt idő, amikor nem esett nehezére, hogy bókoljon. Akkor még nem állt távol tőle egy igazi randevú, egy gyertyafényes vacsora. Szerettem ezt benne… ezt a régimódiságot. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha elillan majd.
Volt idő, amikor még az volt a fontos, hogy együtt legyünk. Nem volt téma a mobiltelefon, az internet, és nem az volt a fontos, hogy kiposztoljuk a közösségi oldalakra, hogy boldogok vagyunk. Azért voltunk boldogok, mert együtt lehettünk. Szerettem benne ezt. Akartam, hogy örökké tartson.
Volt idő, amikor még érdekelte, hogy hogyan érzek, hogyan gondolkodom. Csak ő volt és én… Az általunk létrehozott felhő, amelyben olyan nagyon jól éreztük magunkat. Nem akartunk kilépni ebből a kis világból. Csak a miénk volt. Olyan időszak volt ez, amikor a testünk és a lelkünk is eggyé tudott válni. A pillanatok gyorsan teltek egymás társaságában, aztán az idő és a tér is semmivé foszlott.
Önmagam lehettem. Én. Ő szeretett azért, aki vagyok. Nem akart mást. Volt ilyen idő. De valahogy egyre jobban lassulni kezdtek a pillanatok. Az egymás társaságában eltöltött időből lassacskán inkább teher lett. A hajunk őszülni kezdett, mi pedig valahogy kiégtünk. Fontosabb lett az, hogy a saját énünk hova fejlődik, mint az, hogy a kapcsolatunk mit élhet még meg. Az együttből lassan én lett, egyedüllét, társas magány. Kanapékapcsolat. Jó filmek közösen, egy-egy közös ital, néhány mondatnyi beszélgetés.
Nekem maradtak emlékeim is. A régimódi, udvarias férfiról, aki az étteremben feladta rám a kabátot, aki nem felejtette el sosem az évfordulót, a születésnapomat vagy a ″csak úgy″ alkalmakat. Emlékeim arról, hogy milyen volt igazán nőnek érezni magam valaki mellett, aki igazi férfi. Eltűntünk egymás szeme elől. Megváltoztunk, talán már nem tudunk annyit adni egymásnak. A levegő izzásából halk, visszafojtott sóhajok lettek. A szenvedélyes éjszakákból kedves kézfogás elalvás előtt. A mindent elsöprő szerelmünkből mély szeretet.
Soha nem fitogtatta, hogy ő a férfi. Nem veszekedtünk hangosan, nem voltak agresszív megnyilvánulásai. Szeretett, és minden lélegzetvételével ezt bizonyította. De mára elfáradtunk. Elfelejtettük, hogy a kapcsolatunkért minden egyes nap tenni kell. Nem adtunk bele mindent, és már különvált a testünk és a lelkünk.
Elvesztettük a régi, apró gesztusainkat, amelyek miatt annyira imádtuk a másikat. Ahogy feltolta a szemüvegét az orrán, ahogy beharapta a száját, vagy az, ahogy megállt előttem, kitárta a karját, hogy megölelhessen. Nem tudom, hogy ő miket sorolna fel, ha megkérdezném… lehet, hogy már nem is emlékszik, miért szeretett, mit szeretett bennem. A hajam illatát, vagy azt, hogy mindig nevetek? Nem tudom.
Gombóc van a torkomban, mert úgy érzem, valami nagyon fontos dolog folyik ki a kezeim közül, mint a homok. Az együtt töltött idő folyik így el… a régmúlt, a közös múltunk. És csak ez a kanapémagány marad.
Tarjáni Rita
Volt idő, amikor nem esett nehezére, hogy bókoljon. Akkor még nem állt távol tőle egy igazi randevú, egy gyertyafényes vacsora. Szerettem ezt benne… ezt a régimódiságot. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha elillan majd.
Volt idő, amikor még az volt a fontos, hogy együtt legyünk. Nem volt téma a mobiltelefon, az internet, és nem az volt a fontos, hogy kiposztoljuk a közösségi oldalakra, hogy boldogok vagyunk. Azért voltunk boldogok, mert együtt lehettünk. Szerettem benne ezt. Akartam, hogy örökké tartson.
Volt idő, amikor még érdekelte, hogy hogyan érzek, hogyan gondolkodom. Csak ő volt és én… Az általunk létrehozott felhő, amelyben olyan nagyon jól éreztük magunkat. Nem akartunk kilépni ebből a kis világból. Csak a miénk volt. Olyan időszak volt ez, amikor a testünk és a lelkünk is eggyé tudott válni. A pillanatok gyorsan teltek egymás társaságában, aztán az idő és a tér is semmivé foszlott.
Önmagam lehettem. Én. Ő szeretett azért, aki vagyok. Nem akart mást. Volt ilyen idő. De valahogy egyre jobban lassulni kezdtek a pillanatok. Az egymás társaságában eltöltött időből lassacskán inkább teher lett. A hajunk őszülni kezdett, mi pedig valahogy kiégtünk. Fontosabb lett az, hogy a saját énünk hova fejlődik, mint az, hogy a kapcsolatunk mit élhet még meg. Az együttből lassan én lett, egyedüllét, társas magány. Kanapékapcsolat. Jó filmek közösen, egy-egy közös ital, néhány mondatnyi beszélgetés.
Nekem maradtak emlékeim is. A régimódi, udvarias férfiról, aki az étteremben feladta rám a kabátot, aki nem felejtette el sosem az évfordulót, a születésnapomat vagy a ″csak úgy″ alkalmakat. Emlékeim arról, hogy milyen volt igazán nőnek érezni magam valaki mellett, aki igazi férfi. Eltűntünk egymás szeme elől. Megváltoztunk, talán már nem tudunk annyit adni egymásnak. A levegő izzásából halk, visszafojtott sóhajok lettek. A szenvedélyes éjszakákból kedves kézfogás elalvás előtt. A mindent elsöprő szerelmünkből mély szeretet.
Soha nem fitogtatta, hogy ő a férfi. Nem veszekedtünk hangosan, nem voltak agresszív megnyilvánulásai. Szeretett, és minden lélegzetvételével ezt bizonyította. De mára elfáradtunk. Elfelejtettük, hogy a kapcsolatunkért minden egyes nap tenni kell. Nem adtunk bele mindent, és már különvált a testünk és a lelkünk.
Elvesztettük a régi, apró gesztusainkat, amelyek miatt annyira imádtuk a másikat. Ahogy feltolta a szemüvegét az orrán, ahogy beharapta a száját, vagy az, ahogy megállt előttem, kitárta a karját, hogy megölelhessen. Nem tudom, hogy ő miket sorolna fel, ha megkérdezném… lehet, hogy már nem is emlékszik, miért szeretett, mit szeretett bennem. A hajam illatát, vagy azt, hogy mindig nevetek? Nem tudom.
Gombóc van a torkomban, mert úgy érzem, valami nagyon fontos dolog folyik ki a kezeim közül, mint a homok. Az együtt töltött idő folyik így el… a régmúlt, a közös múltunk. És csak ez a kanapémagány marad.
Tarjáni Rita
Volt idő, amikor nem esett nehezére, hogy bókoljon. Akkor még nem állt távol tőle egy igazi randevú, egy gyertyafényes vacsora. Szerettem ezt benne… ezt a régimódiságot. Sosem gondoltam volna, hogy ez valaha elillan majd.
Volt idő, amikor még az volt a fontos, hogy együtt legyünk. Nem volt téma a mobiltelefon, az internet, és nem az volt a fontos, hogy kiposztoljuk a közösségi oldalakra, hogy boldogok vagyunk. Azért voltunk boldogok, mert együtt lehettünk. Szerettem benne ezt. Akartam, hogy örökké tartson.
Volt idő, amikor még érdekelte, hogy hogyan érzek, hogyan gondolkodom. Csak ő volt és én… Az általunk létrehozott felhő, amelyben olyan nagyon jól éreztük magunkat. Nem akartunk kilépni ebből a kis világból. Csak a miénk volt. Olyan időszak volt ez, amikor a testünk és a lelkünk is eggyé tudott válni. A pillanatok gyorsan teltek egymás társaságában, aztán az idő és a tér is semmivé foszlott.
Önmagam lehettem. Én. Ő szeretett azért, aki vagyok. Nem akart mást. Volt ilyen idő. De valahogy egyre jobban lassulni kezdtek a pillanatok. Az egymás társaságában eltöltött időből lassacskán inkább teher lett. A hajunk őszülni kezdett, mi pedig valahogy kiégtünk. Fontosabb lett az, hogy a saját énünk hova fejlődik, mint az, hogy a kapcsolatunk mit élhet még meg. Az együttből lassan én lett, egyedüllét, társas magány. Kanapékapcsolat. Jó filmek közösen, egy-egy közös ital, néhány mondatnyi beszélgetés.
Nekem maradtak emlékeim is. A régimódi, udvarias férfiról, aki az étteremben feladta rám a kabátot, aki nem felejtette el sosem az évfordulót, a születésnapomat vagy a ″csak úgy″ alkalmakat. Emlékeim arról, hogy milyen volt igazán nőnek érezni magam valaki mellett, aki igazi férfi. Eltűntünk egymás szeme elől. Megváltoztunk, talán már nem tudunk annyit adni egymásnak. A levegő izzásából halk, visszafojtott sóhajok lettek. A szenvedélyes éjszakákból kedves kézfogás elalvás előtt. A mindent elsöprő szerelmünkből mély szeretet.
Soha nem fitogtatta, hogy ő a férfi. Nem veszekedtünk hangosan, nem voltak agresszív megnyilvánulásai. Szeretett, és minden lélegzetvételével ezt bizonyította. De mára elfáradtunk. Elfelejtettük, hogy a kapcsolatunkért minden egyes nap tenni kell. Nem adtunk bele mindent, és már különvált a testünk és a lelkünk.
Elvesztettük a régi, apró gesztusainkat, amelyek miatt annyira imádtuk a másikat. Ahogy feltolta a szemüvegét az orrán, ahogy beharapta a száját, vagy az, ahogy megállt előttem, kitárta a karját, hogy megölelhessen. Nem tudom, hogy ő miket sorolna fel, ha megkérdezném… lehet, hogy már nem is emlékszik, miért szeretett, mit szeretett bennem. A hajam illatát, vagy azt, hogy mindig nevetek? Nem tudom.
Gombóc van a torkomban, mert úgy érzem, valami nagyon fontos dolog folyik ki a kezeim közül, mint a homok. Az együtt töltött idő folyik így el… a régmúlt, a közös múltunk. És csak ez a kanapémagány marad.
Tarjáni Rita
Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.