Sokáig úgy gondoltuk, a nő vagy egyik, vagy másik: vagy a szenvedély megtestesítője, vagy a gondoskodás szobra. Mintha a két szerep nem férne meg egy testben, egy lélekben. Pedig a valóság sokkal árnyaltabb ennél.

A társadalom évszázadok óta hajlamos két külön kategóriába sorolni a nőket: azokra, akiket a vágy tárgyaként kezel, és azokra, akik szülnek és gyereket nevelnek. Létezik a kettő között átjárás? Lehet-e valaki egyszerre érzéki és gondoskodó? Lehet-e egy személy az, aki éjszakánként háromszor kel fel szoptatni, és az, aki másnap este magabiztosan élvezi a párjával töltött intim perceket? A válasz egyszerűbb, mint hinnénk: igen. Csak sokszor elfelejtjük megengedni magunknak.

Ősi örökség, modern béklyók

Az évezredekkel ezelőtti társadalmakban – nem kis részben a férfiuralom és az öröklési rendszerek miatt – a női szexualitást szigorúan korlátozták. Az „erényes” nő volt a kívánatos, de csak feleségként és anyaként. A szenvedély és a vágy más terepre tartozott: kurtizánokra, szeretőkre, akiktől a feleségnek illett különböznie.

A középkor tovább mélyítette a szakadékot: a szüzesség, az önmegtartóztatás, a tiszta női lélek dicsérete egyenesen oda vezetett, hogy az anyaságot és a szexualitást két külön dimenzióba helyezték. Ezzel szinte lehetetlenné téve, hogy egy nő ezek összefonódását természetesnek élje meg.

A vágy nem tűnik el – csak halkabb lesz

Sok nő a szülés után tapasztalja meg először igazán, milyen az, amikor a teste már nem csak az övé. A gyerekek igényei, a mindennapi terhek és az alváshiány egy idő után elnyomják a vágy hangját. Nem szűnik meg, csak háttérbe szorul. Egyeseknél ez tartósan megmarad, másoknál visszatér – idővel, odafigyeléssel, újrahangolódással.

Az egyik legnehezebb kérdés: hogyan lehet egyszerre két világban élni? Egyik pillanatban még cumisüveget fertőtlenítesz, a másikban elvileg egy érzéki nő szerepébe kellene átlényegülnöd. Ez a váltás nem megy gombnyomásra – és teljesen rendben van, ha idő kell hozzá.

Tudatosság, nem varázslat

Sok nő csak akkor érti meg igazán, mit jelent önmagához kapcsolódni, amikor elvész ebben a két szerepben és a feladatok sűrűjében. Amikor nem érzi magát kívánatosnak, vonzónak – és nem is feltétlenül azért, mert megváltozott a teste, hanem mert saját magáról kialakult képe inog meg.

A megoldás nem varázslat. Nem új fehérnemű, nem romantikus vacsora. A kulcs gyakran az, hogy tudatosan időt és figyelmet szánjunk saját vágyainkra, nőiségünkre, testünkre – nem elvárásból, hanem kíváncsiságból. A gondoskodó én és az érzéki én nem egymást kizáró szerepek – csak meg kell tanulni, hogyan működhetnek együtt.

És mi a helyzet a férfiakkal?

Vannak férfiak, akiket összezavar, ha a partnerük anya lesz. Hirtelen egy új szerepben látják, és nem tudják, hogyan illeszkedik ebbe az a nő, akire korábban vágytak. Ez a belső ellentmondás, amit a pszichológia is jól ismer, sok párkapcsolatban okoz nehézséget, de nem törvényszerű.

Más férfiak épp ellenkezőleg éreznek: még inkább csodálják társukat, mert látják, min ment keresztül, mit ad nap mint nap, és ez csak tovább mélyíti a vonzalmat. A testi vágy és a szeretet nem gyengül, csak más rétegeket kap.

A testem – az enyém?

Sokan a szülés(ek) után nehezen néznek tükörbe. Nem az számít, hogy hány gyerek született, vagy mennyit változott a test. Az számít, mit gondol róla az, aki benne él. Ha egy nő nem érzi magát jól a bőrében, nehéz elhinni, hogy másnak viszont épp így tetszik. Pedig gyakran ez a helyzet.

A női vonzerő nem abban rejlik, hogy hány centi a derék. Hanem abban a mély önazonosságban, amikor valaki vállalja: ő most épp ilyen – és ettől még (vagy inkább: ettől még inkább) teljes értékű nő.

Lehet valaki egyszerre gondoskodó anya és vonzó szerető? Nemhogy lehet, de gyakran ez ugyanaz a nő – csak másik napszakban, más szerepben. Nem választani kell a kettő között, hanem összehangolni őket. És ebben nincs semmi szégyellnivaló. Csak sokáig elhitették velünk, hogy van.

Ligeti Anna