Vajon miért van ennyi magányos nő? Ennek nagyon sok oka lehet, de az egyik fő probléma az, hogy nem találnak olyan társat, akiben feltétel nélkül megbízhatnak. Pedig a nők csak akkor érzik jól magukat egy kapcsolatban, csak akkor tudják 100%-ig elengedni magukat, ha bízhatnak. Ellenkező esetben boldogtalanná, magányossá és bizonytalanná válnak.
A párkapcsolat kölcsönösségen alapszik. Akkor megy jól, ha mindkét fél azonos mértékben tud szeretni és szeretve lenni. Ehhez nagy szükség van arra, hogy a nő a feltétel nélküli megbízhatóság érzését tudhassa magáénak. Enélkül ugyanis nincs harmónia.
Harmónia nélkül pedig nincs boldog, befogadó párkapcsolat. Harmónia nélkül az az út, amit közösen kéne bejárni, elmosódik, és egyszer csak mindenki a maga útján halad tovább.
Ha megszűnik a biztonság érzése egy kapcsolatban a nő számára, akkor bizonyos, hogy érzelmileg is eltávolodik a párjától, és a kommunikációnak egyre kisebb jelentősége lesz számára.
A párhuzamos kommunikáció még jobban gyengíti a bizalmat és a biztonságérzetet a nőkben. Ez már olyan távolság, amelyben nincs lehetőség arra, hogy a konfliktusokat tisztázza a pár, hiszen szinte csak egymás mellett léteznek, nem egymással. Egy ilyen kapcsolatban a nőnek hiányzik az érzelmi biztonság. Ha ez hiányzik, akkor a nőben folyamatos a belső feszültség, ami megakadályozza abban, hogy kiteljesedjen, valóban átélje a kapcsolatot. Ilyenkor a nő nem nyugodhat meg, nem érezheti, hogy a férfi hiteles, odaadó társa. Az ilyen kapcsolatokat a rutin határozza meg, a nő nem tudja átélni és megélni a nőiségének különböző aspektusait, ezért egyre rosszabb és rosszabb lesz a kapcsolat, és az önmagába vetett hite, az önbecsülése is csorbát szenved.
Ha a nő bízhat, akkor igazán jól érezheti magát a kapcsolatban. Átadhatja magát, és ő is befogadóvá válik. A nő megnyugodhat. Ez az érzés pedig felülír mindent. Olyan érzés ez a megnyugvás, amikor az erdőből kiérsz egy tisztásra, minden fényes és gyönyörű. Ez az az érzés, amikor a nő számára biztossá válik, hogy azzal a férfival, akit társnak választott, hosszú távra tervezhet. A nő tudja, hogy bármi jöhet, együtt legyőzik, hiszen biztonságban van ezzel a férfival. Bizalom és szeretet veszi körül, ami számára nem pótolható.
Komáromi Csenge

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.