Fontold meg, mielőtt elválnál – Nem mindig ez a megoldás

Egy házasságban ketten vannak. Ha a két ember közt nem működik a kommunikáció, nem tudják megbeszélni a sérelmeiket, akkor ez egy halálos, lassan ölő méregként kezdi ki a kapcsolatot. Ha a pár nem fektet kellő energiát a házasság lelki és intim oldalába, ha nem keresik az egymáshoz vezető legrövidebb utat, lassan eltávolodnak.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a házasságban felmerülő problémákért mindig a másik fél felelős. Ám egy párkapcsolatban mindkét félnek tenni kell azért, hogy hosszú távra tervezhessenek együtt. Ha nem működik az, hogy a sérelmeket, problémákat feldolgozzuk, és a válás mellett döntve kilépünk a kapcsolatból, más emberrel is ugyanezeket a hibákat követjük majd el. Próbálkozunk, de sosem leljük meg a boldogságot, amelyre olyan nagyon vágyunk.

Igaz, hogy egy mély párkapcsolat olyan, mint egy tükör, amely megmutatja, milyenek vagyunk valójában. Nehéz ezt feldolgozni. Van, aki nem is képes erre, hanem egyből hárít, ám sokan tudnak tanulni a saját kapcsolatukból, a párjuktól, a tükörből. Ezek az emberek képesek arra, hogy kontrollálják saját magukat, felismerjék azt, hogy hol hibáztak, mi volt az, ami oda vezetett, hogy az a tükörkép olyan távol áll az eredeti személyiségtől. Ha erre nem vagy képes, akkor minden kapcsolatodban csak megpróbálsz boldogulni, de nem jutsz tovább a vágynál, a testi szenvedélynél, a felületes beszélgetéseknél. 

Ma sok mindennél természetes gyakorlattá vált, hogy az elromlott dolgokat kidobjuk, megsemmisítjük. Egy házasság esetében azonban nem mindig a válás, a megsemmisítés a legjobb megoldás.

Ha a kommunikáció a probléma kettőtök közt, akkor könnyen helyrehozhatjátok a házasságot

Nem kell mást tenni, csak figyelni arra, hogy azokat a beidegződéseket, amelyek a krízishez vezettek, mellőzzétek. Önkontrollal igyekezzetek újraépíteni a bizalmat egymás iránt. Ezzel megelőzitek az eltávolodást, a kétkedést, és elősegítitek azt, hogy egymással osszátok meg a mindennapi érzéseiteket, legyenek azok pozitívak vagy negatívak. A partnereknek tudniuk kell egymás vágyairól, érzéseiről, ez a jó kapcsolat egyik alapja.

Az őszinteséggel, amely lehetőséget ad arra, hogy a társadat a saját világodba vond, kiküszöbölheted a konfliktusokat a kapcsolatban. Soha nem jó, ha elhallgatod az érzéseidet, mivel, ha a párodnak fogalma sincs, hogy egyes szituációkat hogyan élsz meg, nem várhatod el, hogy megértsen.

Ha gyermeketek is van, eggyel nehezebb dolgotok van

Sok házasságban a gyerek, gyerekek miatt maradnak együtt a felek. Ám ez nem jó megközelítés. A gyermek nem lehet az oka ennek, de miatta érdemes küzdeni, ha a házasság krízisben van. Ha gyermek van a házasságban, de a válságot nem tudjátok kezelni, a válással nem oldódik meg a probléma. A gyermek ugyanis örökre összeköti a szüleit. A sok konfliktust pedig a gyermek is átéli. A szülői felelősség pedig a válás után is közös marad. Ugyanúgy, ahogy a szeretet is megoszlik, nem lehet csak egyikőtöké az sem. Egy válás megviseli a gyermeket, akinek minden addiginál jobban, erősebben van szüksége a szeretetre és a biztonság érzésére. Vannak olyan érzékeny gyermekek, akik akár felnőtt korukig hordozzák a fájdalmat, a hiányérzetet. Ezek a gyermekek felnőttként torz értékrend szerint gondolkodhatnak a házasságról.

A házasság nem könnyű dolog, nem egy sétagalopp, ahogy mondani szokták. Ennek ellenére két ember szövetsége megérdemli, hogy probléma esetén ne a szemetesbe dobják, hanem megpróbálják megjavítani, helyrehozni. Ehhez az kell, hogy őszinték legyetek egymással az érzéseitekről, a kapcsolatban megélt történésekről, és hajlandók legyetek megbeszélni ezeket.

Komáromi Csenge

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Máté Zsolt urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket