Több kezelési módszerrel is javíthatók a potenciazavarok

A férfiaknál jelentkező potenciazavaroknak sokféle oka lehet. Megbújhatnak a háttérben különböző lelki problémák, stressz, munkahelyi gondok, fel nem dolgozott traumák is. A fizikai, testi okok közül nagyon sokakat érintenek az érbetegségek, amelyek megkeseríthetik az érintett férfiak életét. A potenciazavarok ez utóbbi okáról, valamint a kezelési lehetőségekről Dr. Török Alexander urológus szakorvossal beszélgettünk.

Hogyan hozhatók összefüggésbe az érelváltozások a potenciazavarokkal?

Nagyon sok beteget érint. A sokat dohányzóknál az érszűkület minden egyéb tünetet megelőző jele a potenciazavar, s rendszerint potenciazavarral jár az évek óta fennálló cukorbetegség is, főleg, ha a cukorszint nincs rendszeresen beállítva. Az utóbbi évek vizsgálatai kimutatták, hogy a huzamosabb ideje fennálló cukorbetegség esetén a páciensek 50 százalékának súlyos fokú potenciazavara van, mely többnyire csak műtéttel gyógyítható. Az érelváltozások két nagy csoportra oszthatók. Az elsőbe a vérellátási zavar tartozik: az artériákon nem érkezik megfelelő mennyiségű vér, s a pénisz nem képes megduzzadni. A másik, potenciazavart okozó állapot, a vérelvezetési zavar. Bár ilyenkor jó az artériás áramlás és bő a vérhozam, de a pénisz nem tud megduzzadni, mert a vér - egyes szabálytalan vénákon keresztül - "elszökik".

Milyen kezelési lehetőségekről beszélhetünk?

A potenciazavar kezelésének - a nemzetközi normák és ajánlások alapján - "célorientált" kezelési módnak kell lennie. Tehát urológusnak ki kell zárnia egy esetleges gyulladást, illetve anatómiai rendellenességet, majd – az összes kezelési lehetőség ismeretében – a lehető legrövidebb úton meg kell oldania a gondot. A kórelőzmény meghatározásánál figyelembe kell venni a páciens járulékos betegségeit (szív- és keringési problémák, illetve az erre szedett gyógyszerek, véralvadási zavarok előfordulását). Az első időszakban időigényes, drága és sokszor kellemetlen vizsgálóeljárásokat felesleges végezni, hanem arra kell törekedni, hogy egyszerűbb módszerekkel, például szájon át szedhető tablettákkal, értágító injekciókkal állítsák helyre a potenciát. A bonyolult vizsgálatokat azokban az esetekben alkalmazzák, amikor például a műtét típusát kell kiválasztani. Ilyenkor a kivizsgálás időigényes és fejlett technikai felszereléseket igényel.

A szájon át szedhető gyógyszerek használata egyszerű, de a megfelelő adag beállítása nagy figyelmet igényel.

Ha valamely kizáró ok miatt a tablettás kezelés nem jöhet szóba, úgy az injekció adása lehet a megoldás. Amennyiben sikerül erekciót elérni a péniszbe beadott injekcióval, akkor beállítunk egy olyan adagot, amely húsz perctől másfél óráig tartó erekciót idéz elő. Ha a páciens megtanulja, hogyan kell egy injekciót felszívni, sterilen előkészíteni és beadni magának, úgy megtaníthatjuk az öninjekciózásra.

Ha a gyógyszerszedésnek, vagy az injekció használatának nincs eredménye, akkor folytatni kell a kivizsgálást. Ez a páciensek húsz százalékát érinti.

Milyen kezelési módszert alkalmazhatnak akkor, ha sem a gyógyszeres sem az injekciós kezelés nem válik be?

A kezelési módszer végleges eldöntéséhez ultrahang segítségével megmérik a pénisz artériás vérátáramlását, esetleg kontrasztanyaggal töltik fel a barlangos testet. Mindezek után eldönthető, hogy beáramlási zavar, vagy vénás szökés okozza-e a bajt. Ezekben az esetekben már műtétre van szükség.

A lehetséges megoldások között jön szóba a vérszökést okozó véna megszüntetését célzó műtét, vagy a péniszprotézis (szilikonbetét) beültetése. Senki se rémüljön meg a protézis szó hallatán. A köznyelvben a protézis szó alatt "mű testrészt" értenek. A péniszprotézis esetében azonban nem erről van szó, hanem egy, a pénisz barlangos testeibe beültetésre kerülő, speciálisan erre a célra kifejlesztett szilikonszerkezetről. Ez a pénisz eredeti alakját megőrzi, kívülről azonban nem észrevehető.

Tulajdonosának éppen úgy van kéjérzete és magömlése a közösülés során, mint normális körülmények között, mintha megfelelő merevedése lenne. A beavatatlan szexuális partner nem is szerez tudomást a protézis meglétéről. Ma már rendelkezésünkre áll a protézistípusok teljes választéka, ami a rugalmastól az ezüstszállal merevítetten át az amerikai gyártmányú hidraulikus "szerkezetig" tart. Ez utóbbi beültetése speciális műtéti technikát és felszerelést igényel. A protézisből mindig egy párat kell a két barlangos testbe (egyet-egyet) beültetni.

Napjainkban a potenciazavar egyértelműen gyógyítható betegséggé vált. A szégyenérzetet, a szemérmet félre kell tenni, mert sokakat érintő állapotról van szó, és az esetek jelentős része viszonylag egyszerű módon gyógyítható.

Kovács-Hain Zsuzsa

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Máté Zsolt urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket