Beszélj bátran a szexuális életedről az urológusodnak!

A világunk manapság egyre inkább a nyitottság, az újdonságok elfogadása felé halad. Mégis a szexualitás többnyire még mindig tabutéma. A férfiak pedig még kevésbé beszélnek erről, mint a nők. A szexuális problémákról, merevedési, magömlési zavarokról pedig csak nagyon ritkán nyílnak meg az urológusuknak. Pedig a problémák – szakértő orvosi segítséggel – jó eséllyel megoldhatók. A témáról Dr. Nádas György urológus szakorvossal beszélgettünk.

Milyen szexuális eredetű problémákkal kell urológushoz fordulni?

Merevedési, illetve magömlési rendellenességek hátterében előfordulhat a húgyutakat érintő vagy nemiszervi eltérés. Ezek bármely felnőtt korosztályban előfordulnak, oka azonban különböző lehet. Fiatal felnőtteknél főleg gyulladásos eredetűek vagy veleszületett okokra vezethetők vissza. Érettebb korban szélesebb az okok köre: előfordul a hormonháztartás zavara, egyéb krónikus betegségek (leggyakrabban magasvérnyomás-betegség vagy cukorbaj), fokozott fizikai-lelki leterhelés, de akár gyógyszerek mellékhatásaként is megjelenhet.

Ha kizárható akár urológiai, akár hormonális vagy szervi ok, akkor a pszichés háttér kiderítése és rendezése lehet a következő lépés.

Manapság – bármennyire is az elfogadás és a tabumentesség felé halad a világ – még mindig kevesen járnak szűrővizsgálatokra, kevesen mernek beszélni arról, ha szexuális zavaraik vannak. Igaz ez? Mi az ön tapasztalata?

Tapasztalatom szerint a szégyenlősség csökkent, bár nem ritka, hogy banális vizelési panaszok előadása után, már az ajtóból visszafordul a beteg és megemlíti, hogy mellesleg…

Ugyanakkor az internet magányában ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban (is) meglepően sokan próbálnak tájékozódni, gyakran sajnos ellenőrizetlen szereket beszerezni.

Dr. Internet komoly konkurens!

nyiltan-az-urologusnal2

Fontos tájékozódnia az urológusnak a szexuális élet problémáiról ahhoz, hogy teljes képet kaphasson a páciens állapotát illetően?

Igen, erre főleg akkor van szükség, ha a páciens panaszai a genitális rendszer állapotával függnek össze.

Milyen gyakori probléma a merevedési zavar?

Meglepően gyakori probléma, ami a szervezetet érintő elváltozások mellett természetesen szorosan összefügg az életkörülményekkel is – a mindennapi életet és lelkiállapotot közvetlenül befolyásolják az anyagi, a munkaügyi, a szociális, valamint az egészségügyi tényezők. Ezek akár meglévő szervi okoktól függetlenül vagy azokkal együtt is kiválthatják a tüneteket. Az urológus dolga kihámozni, hogy van-e mögöttük kezelhető elváltozás, van-e mód javítani rajtuk.

Hogyan lehet ezt kezelni? Gondolom, fontos a nyílt kommunikáció a páciens részéről.

A kezelés a kiváltó okoktól függ elsősorban. Komoly segítséget jelenthetnek az utóbb évtizedekben bevezetett gyógyszeres „mankók”, amiknek azért mellékhatásaik is lehetnek, ezért szükséges orvosi javaslat (illetve recept) a hozzáférésükhöz. Segítséget jelenthetnek pszichés szempontból is, mivel a sikerélmény javít a készségeken.

Fontos mindenekelőtt a pácienssel való találkozáskor a széleskörű konzultáció és feltárás, amibe lehetőleg be kell vonni a szexpartnert is!

Kovács-Hain Zsuzsa

Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum

    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán

    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson

    Hatóság: OGYÉI

    A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Máté Zsolt urológus szakorvos

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    Tel: +36 1 505 7032

    Vagy az alábbi felületen:

    https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket