Világ életemben imádtam élni, szinte faltam az életet a maga minden örömével. Nem ismertem a szomorúságot, és ez a pozitív szemlélet minden nehézségen átsegített. A nőket is imádtam… talán nem kellett volna ennyire.

Péter történetét Ligeti Anna jegyezte le.

Amikor Karolát, a feleségemet megismertem, pont egy olyan életszakaszban voltam, hogy több vasat is tartottam a tűzben. Népszerű voltam az egyetemen a lányok körében, és ezt nagyon élveztem. Karola elsőéves volt, én harmadéves, amikor találkoztunk, és egyből tudtam, hogy ő az, nekem ő kell.

Imádtuk egymást, és én azt hittem, ez a szerelem örökké tart majd. Valahogy azonban az évek alatt kihűlt a nagy érzelem. A feleségem volt, számomra a világ legszebb nője az enyém volt, mégis valami hiányzott. Akkor azt hittem, az érzelem kevés, amit kapok. Szeretetre volt szükségem. Depressziós lettem.

Az első szeretőm a pszichiáterem titkárnője volt. Rövid, futó kaland volt, de arra kellett, hogy kicsit visszabillenjen az önbizalmam. Ezután már könnyű volt. Eleinte havonta váltogattam a szeretőimet, aztán jött Éva, akivel kicsit tovább együtt voltunk. Pont addig, míg Karola gyanítani kezdte az egészet. Eleinte próbáltam mindent tagadni, hiszen tudtam, hogy ez az egész helytelen volt. De ezt a rengeteg hazugságot tetézni még tovább már méltatlan volt. Végül mindent bevallottam. Karola teljesen kiakadt, hogy évek óta megcsalom. A legjobban az fájt neki, hogy nem beszéltem neki a problémáimról. Nekem meg az fájt, hogy nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni a gondokat.

Azt akarta, hogy költözzek el. A kislányunk miatt nem akartam, de meg kellett tennem, mert Karola válással fenyegetett. Én helyre akartam hozni, ha ez egyáltalán lehetséges.

Ami ezután történt, egyszerre borzasztott el, és nyitotta fel a szemem, hogy mit is tettem valójában ezzel a nővel. Egyik délután elmentem egy-két holmimért. Amikor beléptem a lakásba, idegen kabát és cipő volt az előszobában, és nevetés hangja hallatszott a hálószobából. Azért volt ez nagyon furcsa, mert megbeszéltük, hogy valamikor felugrom. Belopakodtam a szobaajtóig, és majdnem elájultam. A feleségem, a nő, akinek a teste csak az enyém volt eddig, egy másik, idegen férfival szexelt az ágyunkon. Már az is elborzasztott, hogy anyaszült meztelen volt egy másik férfi az én, azaz a mi ágyunkban. Hirtelen könny szökött a szemembe, és gombóc lett a torkomban. Nem tudtam, mondjak-e valamit, vagy csak elrohanjak. De a lábam olyan volt, mintha ólomból lett volna. A feleségem nyögött, sóhajtozott… a fejem elöntötte a tűz. Egy pillanat alatt magam előtt láttam a nőket, akikkel megcsaltam őt, és borzalmasan éreztem magam. Nem tudtam, mit tegyek, mozdulni sem bírtam.

Talán egy-két percig állhattam ott, amikor Karola felnézett, és szinte meg sem lepődött. Így tervezte, ezt akarta… hogy meglássam, rajtakapjam ezzel az idegennel. Ekkor már más nem érdekelt, csak az, hogy visszakapjam, hogy megbocsásson, és mindent újra kezdjünk. Őszintén.

A férfi nem vett észre, kimentem a lakásból, és az utcán vártam, míg elmegy. Felmentem Karolához, és sírva öleltem magamhoz. Tudom, hogy mit tettem veled – mondtam. Megértettem…

Ez a borzalmas lecke újra összehozott minket. Még nem költöztem haza, de jó úton haladunk afelé, hogy minden a régi legyen. Egy valamit kivéve. Ettől kezdve nem lesz más nő, csak Karola. Megtanulom értékelni, amim van és akim van. Boldog akarok lenni vele és a gyermekünkkel. A feleségem bosszúból csalt meg, ami talán nem a legelegánsabb dolog volt, de talán ez kellett, hogy átérezzem, mit műveltem. Nem lehetek elég hálás, hogy képes megbocsátani.

Ligeti Anna