Túl szép, hogy igaz legyen…

Túl szép, hogy igaz legyen…

Ezer éve voltam egyedül. Már nem is néztem meg a nőket az utcán, annyira megszoktam, hogy magányos vagyok. Bezárkóztam. 

A válásom megviselt, a feleségem mindent vitt. A gyerekeket, a házat, a boldogságomat. Az tény, hogy nem működött, nem volt jó a házasságunk az utolsó években, de annyit azért megérdemeltem volna, hogy megpróbáljuk megjavítani. De manapság ez nem divat. Egy tízéves kapcsolatot is le lehet zárni egyetlen sms-sel, egy házasságot pedig azzal, hogy eléd teszi a feleséged a válóperes iratokat. 

Mindegy is, az egyedüllét megviseli az ember. Bőr alá férkőzik a magány, és nem menekülsz. A végén elfogadod, hogy csak így lehet. 

De jött valaki. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Érett nő, nekem való. Féltem, lassan közelítettem hozzá. A kérdés folyton ott volt bennem: vajon én ezt megérdemlem? Túl szép, hogy igaz legyen. A randikon egyre közelebb kerültünk egymáshoz, már nem jutott eszembe percenként a feleségem. Ez is nagy szó, hiszen nem sikerült még senkinek elfeledtetni velem a múlt sérelmeit. A garzonomban ülve, munka után tipikusan azzal töltöttem az időt, hogy magamat és a régvolt életemet sajnáltam. Ebből persze nem lehet kijönni egyedül. Pont jókor jött az életembe ő. 

De túl szép volt, hogy igaz legyen. Sokszor töprengtem azon, hogy ebben az életkorban már minek belekezdeni valami újba, hiszen egyedül is lehet élni. De rájöttem, hogy egyedül nem jó, kell egy társ, akivel ilyen jó minden. Egy hullámhossz, működő kémia, szerelem. Nagyon rég nem volt ebben részem. 

Az első együtt töltött éjszaka is túl szép volt… Minden stimmelt. A feleségem óta nem voltam senkivel. Azt hiszem, már el is felejtettem egy kicsit, hogy milyen az, amikor egy nő odaadóan szeret. Már nem emlékeztem az érintésre, a simogatásra. Nem rémlett már, hogy milyen az, amikor olyan lágyan csókol meg valaki, hogy a hajszálaim végéig érzem. Ő ilyen volt. Sok-sok éjszakán át estünk egymásnak a vágytól vezérelve. Aztán kicsit kevésbé túlfűtötten. 

Eltelt néhány hónap, és a fejemben még mindig motoszkált a mondat: túl szép, hogy igaz legyen. Nem hittem el. Az elejétől nem hittem el. Nem hittem el, hogy megérdemlem ezt az élettől. És ezt ő is megérezte. A bizonytalanságomat. 

Ő mindent beleadott, csak én voltam neki. Nekem ott volt a múlt. A hiány, ami a lelkem mélyén kibérelt egy szobát, ahonnan nem tudtam kirakni. Minden magányos percem, a két gyerekem hiánya, a feleségemmel töltött utolsó pillanatok, amikor aláírtam a papírokat. De ott maradtak a szép emlékeim is, amelyektől a szívem nem akart megszabadulni. Ezek tartottak életben a magányos években. Megértem, hogy ezt egy másik embernek nehéz megérteni és elfogadni. Nem is várhatom el, azt hiszem. 

Rájöttem, hogy már nem tudok szeretni. Rövid ideig fenntartom magamban az illúziót, de nem megy. Ő tudta már… nem sírt és nem veszekedett. Csak fogta a kabátját és kiment az ajtón. Én megint ott maradtam a kis garzonomban, egyedül. Megint csak magamat és a múltamat sajnáltam. De ennek a múltnak most már ő is a része lett. Eggyel több sajnálni való mozzanat. Eggyel több olyan, ami életben tarthat. Lehet, hogy én a magánynak lettem kitalálva. 


Ligeti Anna novellája

Túl szép, hogy igaz legyen…

Túl szép, hogy igaz legyen…

Ezer éve voltam egyedül. Már nem is néztem meg a nőket az utcán, annyira megszoktam, hogy magányos vagyok. Bezárkóztam. 

A válásom megviselt, a feleségem mindent vitt. A gyerekeket, a házat, a boldogságomat. Az tény, hogy nem működött, nem volt jó a házasságunk az utolsó években, de annyit azért megérdemeltem volna, hogy megpróbáljuk megjavítani. De manapság ez nem divat. Egy tízéves kapcsolatot is le lehet zárni egyetlen sms-sel, egy házasságot pedig azzal, hogy eléd teszi a feleséged a válóperes iratokat. 

Mindegy is, az egyedüllét megviseli az ember. Bőr alá férkőzik a magány, és nem menekülsz. A végén elfogadod, hogy csak így lehet. 

De jött valaki. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Érett nő, nekem való. Féltem, lassan közelítettem hozzá. A kérdés folyton ott volt bennem: vajon én ezt megérdemlem? Túl szép, hogy igaz legyen. A randikon egyre közelebb kerültünk egymáshoz, már nem jutott eszembe percenként a feleségem. Ez is nagy szó, hiszen nem sikerült még senkinek elfeledtetni velem a múlt sérelmeit. A garzonomban ülve, munka után tipikusan azzal töltöttem az időt, hogy magamat és a régvolt életemet sajnáltam. Ebből persze nem lehet kijönni egyedül. Pont jókor jött az életembe ő. 

De túl szép volt, hogy igaz legyen. Sokszor töprengtem azon, hogy ebben az életkorban már minek belekezdeni valami újba, hiszen egyedül is lehet élni. De rájöttem, hogy egyedül nem jó, kell egy társ, akivel ilyen jó minden. Egy hullámhossz, működő kémia, szerelem. Nagyon rég nem volt ebben részem. 

Az első együtt töltött éjszaka is túl szép volt… Minden stimmelt. A feleségem óta nem voltam senkivel. Azt hiszem, már el is felejtettem egy kicsit, hogy milyen az, amikor egy nő odaadóan szeret. Már nem emlékeztem az érintésre, a simogatásra. Nem rémlett már, hogy milyen az, amikor olyan lágyan csókol meg valaki, hogy a hajszálaim végéig érzem. Ő ilyen volt. Sok-sok éjszakán át estünk egymásnak a vágytól vezérelve. Aztán kicsit kevésbé túlfűtötten. 

Eltelt néhány hónap, és a fejemben még mindig motoszkált a mondat: túl szép, hogy igaz legyen. Nem hittem el. Az elejétől nem hittem el. Nem hittem el, hogy megérdemlem ezt az élettől. És ezt ő is megérezte. A bizonytalanságomat. 

Ő mindent beleadott, csak én voltam neki. Nekem ott volt a múlt. A hiány, ami a lelkem mélyén kibérelt egy szobát, ahonnan nem tudtam kirakni. Minden magányos percem, a két gyerekem hiánya, a feleségemmel töltött utolsó pillanatok, amikor aláírtam a papírokat. De ott maradtak a szép emlékeim is, amelyektől a szívem nem akart megszabadulni. Ezek tartottak életben a magányos években. Megértem, hogy ezt egy másik embernek nehéz megérteni és elfogadni. Nem is várhatom el, azt hiszem. 

Rájöttem, hogy már nem tudok szeretni. Rövid ideig fenntartom magamban az illúziót, de nem megy. Ő tudta már… nem sírt és nem veszekedett. Csak fogta a kabátját és kiment az ajtón. Én megint ott maradtam a kis garzonomban, egyedül. Megint csak magamat és a múltamat sajnáltam. De ennek a múltnak most már ő is a része lett. Eggyel több sajnálni való mozzanat. Eggyel több olyan, ami életben tarthat. Lehet, hogy én a magánynak lettem kitalálva. 


Ligeti Anna novellája

Túl szép, hogy igaz legyen…

Túl szép, hogy igaz legyen…

Ezer éve voltam egyedül. Már nem is néztem meg a nőket az utcán, annyira megszoktam, hogy magányos vagyok. Bezárkóztam. 

A válásom megviselt, a feleségem mindent vitt. A gyerekeket, a házat, a boldogságomat. Az tény, hogy nem működött, nem volt jó a házasságunk az utolsó években, de annyit azért megérdemeltem volna, hogy megpróbáljuk megjavítani. De manapság ez nem divat. Egy tízéves kapcsolatot is le lehet zárni egyetlen sms-sel, egy házasságot pedig azzal, hogy eléd teszi a feleséged a válóperes iratokat. 

Mindegy is, az egyedüllét megviseli az ember. Bőr alá férkőzik a magány, és nem menekülsz. A végén elfogadod, hogy csak így lehet. 

De jött valaki. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Érett nő, nekem való. Féltem, lassan közelítettem hozzá. A kérdés folyton ott volt bennem: vajon én ezt megérdemlem? Túl szép, hogy igaz legyen. A randikon egyre közelebb kerültünk egymáshoz, már nem jutott eszembe percenként a feleségem. Ez is nagy szó, hiszen nem sikerült még senkinek elfeledtetni velem a múlt sérelmeit. A garzonomban ülve, munka után tipikusan azzal töltöttem az időt, hogy magamat és a régvolt életemet sajnáltam. Ebből persze nem lehet kijönni egyedül. Pont jókor jött az életembe ő. 

De túl szép volt, hogy igaz legyen. Sokszor töprengtem azon, hogy ebben az életkorban már minek belekezdeni valami újba, hiszen egyedül is lehet élni. De rájöttem, hogy egyedül nem jó, kell egy társ, akivel ilyen jó minden. Egy hullámhossz, működő kémia, szerelem. Nagyon rég nem volt ebben részem. 

Az első együtt töltött éjszaka is túl szép volt… Minden stimmelt. A feleségem óta nem voltam senkivel. Azt hiszem, már el is felejtettem egy kicsit, hogy milyen az, amikor egy nő odaadóan szeret. Már nem emlékeztem az érintésre, a simogatásra. Nem rémlett már, hogy milyen az, amikor olyan lágyan csókol meg valaki, hogy a hajszálaim végéig érzem. Ő ilyen volt. Sok-sok éjszakán át estünk egymásnak a vágytól vezérelve. Aztán kicsit kevésbé túlfűtötten. 

Eltelt néhány hónap, és a fejemben még mindig motoszkált a mondat: túl szép, hogy igaz legyen. Nem hittem el. Az elejétől nem hittem el. Nem hittem el, hogy megérdemlem ezt az élettől. És ezt ő is megérezte. A bizonytalanságomat. 

Ő mindent beleadott, csak én voltam neki. Nekem ott volt a múlt. A hiány, ami a lelkem mélyén kibérelt egy szobát, ahonnan nem tudtam kirakni. Minden magányos percem, a két gyerekem hiánya, a feleségemmel töltött utolsó pillanatok, amikor aláírtam a papírokat. De ott maradtak a szép emlékeim is, amelyektől a szívem nem akart megszabadulni. Ezek tartottak életben a magányos években. Megértem, hogy ezt egy másik embernek nehéz megérteni és elfogadni. Nem is várhatom el, azt hiszem. 

Rájöttem, hogy már nem tudok szeretni. Rövid ideig fenntartom magamban az illúziót, de nem megy. Ő tudta már… nem sírt és nem veszekedett. Csak fogta a kabátját és kiment az ajtón. Én megint ott maradtam a kis garzonomban, egyedül. Megint csak magamat és a múltamat sajnáltam. De ennek a múltnak most már ő is a része lett. Eggyel több sajnálni való mozzanat. Eggyel több olyan, ami életben tarthat. Lehet, hogy én a magánynak lettem kitalálva. 


Ligeti Anna novellája


Sokfélét hallasz a férfiproblémákról?
Szeretnél végre tisztán látni?

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől. 

Kapcsolatok

  • impresszum

    Impresszum


    Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

    Portál üzemeltetője
    Richter Gedeon Nyrt.
    Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
    Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
    Adószám: 10484878-2-44

    Portál szerkesztője, karbantartója
    HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
    Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
    Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
    Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
    Munkatársak:
    Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
    Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
    Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán


    Kapcsolat:
    Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson


    Hatóság: OGYÉI
     

Online rendelés

  • mellékhatás bejelentés

    Mellékhatás bejelentés

     

    Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

    az alábbi felületen:

    https://www.richter.hu/hu-HU/kapcsolat/Pages/Mellekhatasbejelentes.aspx

    illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

kövess minket