Amikor egy pár életébe megérkezik a kisbaba, családdá válnak, és ez az anyára és az apára is terhet ró. Természetesen a fellegekben járnak, hiszen ennél nincs csodálatosabb dolog a világon, mégis mindkettejüknek tanulniuk kell, hogyan legyenek szülők, és hogyan maradjon meg mégis a párkapcsolatuk.
Életünk folyamán folyamatosan változásban vagyunk. Mi magunk és az emberi kapcsolataink is. Egy gyermek érkezése komoly hatással van a párkapcsolatra. Már a várandósság alatt elkezdődhet az átalakulás, előfordulhat, hogy a pár egymáshoz való viszonya változik meg, megváltozhat a kommunikáció a kapcsolatban, sérülhet az egymás iránti tisztelet. Ebben az érzékeny, változásokkal teli időszakban kell a különbségeket jól kezelni, mert ha ez nem sikerül, akkor hosszú távon sérülhet a kapcsolat.
Ahogy megtudjuk, hogy egy új élet növekszik bennünk, nem kell senkinek elmondani, hogy mit érezzünk, minden bennünk van. Amikor a gyermekünk megszületik, ezzel a pillanattal megszületik az anya is. Ezt a kettős szerepet gyúrjuk eggyé, és leszünk azok, akik vagyunk, akiknek lennünk kell. Anyának lenni egy természetes dolog, anyává válni pedig egy folyamat, ami akkor veszi kezdetét, amikor megfogan az új élet.
Az apaság kissé más. Az apa nem érzi a testében a gyermekét, csak az anyán keresztül értesül mindenről. A baba érkezése hozza meg a fordulópontot, ettől kezdve indul el a folyamat, amely során a férfi megtanulja, hogyan legyen édesapa. Vannak, akik nehezen tudnak visszatérni a kapcsolatukon belül a férfi-nő szerepekhez, nehezen képesek újra meglátni azt, ami vonzotta őket egymáshoz. A nőknél a várandósság és a szülés előtérbe hozza a gondoskodásra való igényt. Ez magában hordozza, hogy a nő, az anya többet vár el a férfitól, az apától. Maga mellett akarja tudni, gyengédségre, törődésre vágyik. A férfi ettől a helyzettől úgy érezheti, hogy túl sokat várnak el tőle hirtelen.
Az egymás közt felmerülő vitákat meg kell oldani. Vissza kell térni az intimitáshoz, és el kell fogadni a változásokat. A férfi feladata ebben a helyzetben a támogatáson túl az, hogy hagyja a nőt, hogy megélje és élvezze az anyaságot. Egy lépést hátra kell lépnie, és meg kell barátkoznia azzal, hogy már nem ő van az első helyen a nő életében. Minden kapcsolatban vannak szakaszok. A baba érkezése is egy új szakaszt nyit, amit megélhetünk krízisként, de fogadhatjuk valami pozitív újdonságként.
A legjobb, amit a pár tehet, az az, hogy energiát fektetnek a kapcsolatukba. Bármilyen nehéz is, fontos a kommunikációt előtérbe helyezni, ugyanakkor meg kell találni az egészséges egyensúlyt a szülői lét és a női-férfi lét között. A férfinak el kell fogadnia, hogy most már nem csak önmagáért kell felelősséget vállalnia. Ez persze terhet jelenthet, ezért a nőnek figyelnie kell a társára is. Ha ez nem történik meg, és a nő csak a gyereket tartja szem előtt, akkor a kapcsolat elindulhat egy negatív irányba, és akár a férfi elfordulhat, máshol kereshet vigasztalást.
Az egymást támogató kapcsolat ápolása azért elengedhetetlen, mert a gyermek egészséges fejlődéséhez nagyon fontos, hogy a szülei egymás mellett állva, szeretetben neveljék. A boldog szülők gyermekei is boldogok.
Tarjáni Rita

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.