A fiatal férfiak leggyakoribb daganatos betegsége, a hererák. Sajnos még mindig kevés információ jut el róla azokhoz, akiket a leginkább érint. Kérdéseinkre Dr. Mansour Adieb, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház urológusa válaszolt.
A hererákot a fiatal férfiak betegségének tekintjük. Akár már 16 éves korban kialakulhat és leggyakrabban 25 és 30 éves kor között jelentkezik. 40 éves kor felett már ritka a kialakulása, ilyen esettel nem is nagyon szoktunk találkozni.
Vannak elméletek, miszerint ha valakinek trauma érte a heréjét, valamilyen ütés, sérülés vagy gyulladás, vagy örökletesen hajlamos, akkor magasabb eséllyel alakulhat ki hererák, azonban mindez nem bizonyított. Lényegében mondhatjuk, hogy jelenleg nem tudjuk, mi okozza.
Szerencsére ez a fajta daganat rendkívül jól gyógyítható. Azt szoktuk javasolni, hogy a napi tisztálkodás, fürdés során tapintással ellenőrizzék magukat a férfiak, és ha bármilyen kórosat vagy rendelleneset észlelnek, azonnal forduljanak orvoshoz. Természetesen nem minden ilyen eset jelent rosszindulatú daganatot, de a biztonság kedvéért akkor is mindig keressenek fel egy urológust.
Ennyire fiatal korban még nagyon ritkán végeztetnek vaszektómiát, azonban a tudomány jelenlegi állása szerint nincs semmilyen összefüggése a heredaganattal.
A hereráknak alapvetően két csoportja van, az ún. seminom és a non-seminom. Előbbi csoport esetében a here eltávolítása után nincs szükség további műtéti beavatkozásra, hanem nyirokcsomó áttét esetén sugárkezelést alkalmazunk, a másik csoportnál pedig mind műtétre, mind kemoterápiára szükség van. A szövettani vizsgálat eredményétől függően döntünk a kezelés további menetéről. Bizonyos nyirokcsomó áttéteket mindössze sugárkezeléssel nagyon szépen el lehet tüntetni. Viszont egy másfajta szövettani eredmény esetén már el kell távolítani a herét, ezt követi a kemoterápia, majd újabb sebészi beavatkozásokra van szükség, hogy eltávolítsuk az így meghegesedett és méretében lecsökkent nyirokcsomókat például a hasüregből. A lényeg, hogy az időben felfedezett hererákot rendkívül jól, gyakorlatilag 100%-osan gyógyítani tudjuk.
Serbán Richárd

Az Online Urológiai Rendelés egy olyan fórum, ahol, anonimitásod megőrizve, bátran kérdezhetsz urológus szakértőinktől.
Az A-FÉRFI weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak:
Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós,
Frank Róbert, Haris Éva, Molnár Miklós, Serbán Richárd,
Szarvas Zoltán, Tóth Anna, Vémi Zoltán
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt. – kapcsolatért kattintson
Hatóság: OGYÉI
A weboldal urológiai szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Lőrincz László urológus szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.