Amíg iskolásokat bántanak a kinézetük miatt, amíg bárki szégyenkezni kénytelen azért, mert nem épp úgy néz ki, ahogy azt mások elvárják, mindig lesznek szépészeti beavatkozások, és ezekre mindig lesz is igény. Így van ez annak ellenére is, hogy nagy általánosságban minden a természetesség irányába halad.

Önbizalomhiány vagy önmegvalósítás?

Mivel a természetesség manapság szinte elvárt, minden olyan embert, aki valamilyen változtatást eszközöl a testén (legyen az akár egy egyszerű szájfeltöltés) önbizalomhiányosnak bélyegeznek. Ezzel szemben elvárják, hogy az emberek szépek legyenek. Legyen pisze az orruk, hosszú a hajuk, karcsú a derekuk, ne legyen elálló fülük és egy darab pattanásuk sem. Azok, akik szépészeti beavatkozáson estek át, azt mondják, végre megvalósították, amire vágytak, végre önmaguk lehetnek. Az ellentábor szerint bűn az, ha öncélú önmegvalósításként változtatunk a testünkön, de azt mindenki érti és tudja, az időt nem lehet megállítani. Persze vannak, akiket elkap a szenvedély, és amit csak lehet, megműttetnek magukon, feltöltetnek, átvariálnak, és ezt jól meg is magyarázzák önmaguknak és a külvilágnak azzal, hogy ők csak „önmegvalósítottak”.

Emlékszel Pamela Andersonra? Ő volt a Baywatch című sorozat szexistennője a ’90-es években. Bomlottak érte a férfiak, a nők pedig rá szerettek volna hasonlítani. Még azok is csodálták, akik tagadták. A színésznő több plasztikai beavatkozáson is átesett élete során, most azonban a természetességet hirdeti minden nyilvános eseményen. Smink nélkül, teljesen természetes valójában mutatkozik mindenhol. Vajon ő mit gondol? Sikerült megvalósítania önmagát a beavatkozások által?

Az emberek ítélkeznek

Az emberek nagyon szeretnek másokról véleményt alkotni. Beleszólnak azok életébe is, akiket nem is ismernek, és előszeretettel adnak hangot ennek a közösségi médiában. Megbélyegzik azokat, akik másképp gondolkodnak, mint ők. Elítélik a művi szépséget, fenntartással kezelik a szépészeti beavatkozásokat. Sokan nem is tudnak eleget a témáról, de véleményt formálnak és feljogosítva érzik magukat arra, hogy ezt mindenkinek el is mondják. Megpróbálják kitalálni, hogy vajon ez vagy az a híres ember vajon mit alakíttatott át magán. Találgatják, hogy önbizalomhiány, valamilyen lelki probléma vezetett-e a dologhoz. Szörnyülködnek, hogy miért tette ezt magával, vajon miért nyúlt a szép, természetes arcához. Mindeközben ők is arra vágynak, hogy mások szépnek lássák őket, ezért mindent megtennének, hogy beállhassanak a sorba.

Az embereket két csoportra lehet osztani az alapján, hogy hogyan gondolkodnak a szépészeti beavatkozásokról. Vannak, akik úgy gondolják, ez egyszerűen nem szép, nem tetszik nekik. Ők azok, akik fennen hangoztatják, hogy csak a természetes szépség a tetszetős, és képesek másokat megszégyeníteni. A másik csoport az, aki meggyőződésből, valamilyen morális okból utasítja el a mesterséges szépséget. Ők úgy gondolják, hogy a plasztika iránti elkötelezett vágy azért alakul ki, mert a társadalom valamit elvár, ami önbizalomhiányt okoz, vagy akár olyan fokú utálathoz vezet a saját testtel szemben, amit nem beavatkozásokkal kell megoldani, hanem lelki és pszichés úton. Az így vélekedők megbélyegzik azokat, akik módosíttatnak valamit magukon, károsnak tartják, amit képviselnek.

Te hogy látod magad?

Önmagunk megismerése egy hosszú folyamat, az elfogadás pedig még hosszabb. Nem is mindenkinek sikerül maradéktalanul. Ne érezd rosszul magad akkor, ha úgy érzed, szükséged van arra, hogy valamit változtass. Nem feltétlenül kell kés alá feküdnöd, egyszerűbb beavatkozások is segíthetnek abban, hogy máris máshogy lásd önmagad. De akkor sem kell félned, ha az önmagad elfogadásának nehezebb, göröngyösebb útjára lépsz.

Komáromi Csenge